Frankenstein - National Theatre

Általában gyorsan mély álomba merülök a színházi közvetítésektől: a standard felvételeken nem jön át az akkor és most élménye. Ebben persze az is szerepet játszik, hogy otthon nem feltétlenül a legjobb technika van meg, emellett a 2-3 fix kamerával rögzített felvételek élvezhetősége is olyan amilyen.

frankenstein.jpg
Ő Benedict Cumberbatch.

Ezért voltam szkeptikus az Urániában vetített londoni Frankensteinnel. A koncepció lényege, hogy a National Theatre előadásait licenszelve lehet vetítetni bárhol a világon - dícséretes, hogy az Uránia lecsapott az előadásra, és a hírek szerint az Örkény is a nyomába lép más produkciókkal. A szkepszis ellenére két név miatt mindenképpen meg akartam nézni a vetítést: ha Danny Boyle ezen a jeleneten kívül semmit sem rendez (na jó, talán még ez), akkor is alapvetés, Benedict Cumberbatch pedig végre megint egy olyan színész, akinek a fizimiskájára fel tudod kapni a fejed. Lásd még a Sherlock című BBC-s sorozatot.

És nagyon bejött a vetítés (és úgy tűnt, hogy a nagy számban jelen levő, az itthoni színházakból igencsak hiányzónak mondott tizen- és huszonéveseknek is). A fal mellé letámasztott tripodokon álló fix kamerákat felejtsük el: kb. 5-7 kamera dolgozik sínen, drótkötélpályán vagy operatőr által mozgatva, szuperéles közeliek, takkra megtervezett vágásokkal. Nyilván nem a megszokott színházi élményt kaptad így, inkább egy filmet, a legváltozatosabb beállításokkal, de működik. A rendezői akarat így ugyan irányítja azt, hogy egy adott jelenetből mit jut el hozzád, de fogadjuk el, hogy ezúttal van egy másodlagos, a felvételt megtervező rendező is Boyle mellett.

Akiben egyébként ismét nem kellett csalódnom: szórakoztató, nem köldöknéző, ugyanakkor felületesnek és olcsónak egyáltalán nem mondható módon dolgozza fel a londoni stáb Mary Shelley-átiratát. Tele van kreatív ötletekkel, de a látvány nem öncélú, nem fekszik rá a tartalomra. Cumberbatch is megfelel az elvárásaimnak, szuggesztíven hozza szörnyet, és figurája kiválóan egyensúlyozik azon a vékony sávon belül, amin túl már elmenne gagyiba a hörgésével és koordinálatlan mozgásával. Érdekesség, hogy az előadásban váltásban játszották a két főszerepet - a teremtőt és teremtettjét - Jonny Lee Millerrel, a Trainspotting Sick Boy-ával.

Mindenképpen érdemes megnézni a vetítést (angol és magyar felirat is segíti a megértést), ha valaki kíváncsi arra, hogy hogyan csinálják arrafelé a populáris színházat. A közvetítés és a színpad technikájáról pedig ordít, hogy - finoman fogalmazva - nem forráshiányos a National Theatre. Eközben Magyarországon.

Meg kell még említeni,  hogy az Urániában nagyon rendben volt a közvetítés, képben és hangban is viszonylag közel voltunk Londonhoz.