Mária – Debrecen után Szegeden

Szarka Tamás musicalje, a Mária augusztus 3-án és 4-én látható a Szegedi Szabadtéri Játékokon Vidnyánszky Attila rendezésében.

Ajánló:

Szarka Tamás elementáris erejű zenében és költői képekben megálmodott műve nekünk szóló, belőlünk született, de egyetemes üzenetű Mária-történet. Az ő Ghymesből ismert zenéje közép-európai és balkáni elemeket ötvöz, ugyanakkor erősen magyar folklorisztikus hagyományokra épül. A musical a bibliai eseményeket követi, a hangsúly a fogantatás, a születés gyönyörű misztériumára kerül.

A monumentális előadás ősbemutatójára 2011 decemberében a debreceni FŐNIX Csarokban került sor, ahol összesen nyolcezren látták az előadást. Vidnyánszky Attila rendezése augusztus 3-án és 4-én ismét különleges helyszínen, a szegedi Dóm téren kerül bemutatásra. Vidnyánszky immár visszatérő vendég szegeden, hiszen tavaly nyáron Az ember tragédiáját állította színre Szabadtéri Játékokon.

122_mariaFotó: csokonaiszinhaz.hu

A Máriáról:

Korunk heródesi őrületében, ahol az önelégült Ego tombolva járja luciferi győzelmi táncát, egyszer csak tiszta hangként felbukkan Mária, és félénken suttogja: „Fénnyel szóló csillagok, mondjátok meg végre, hol vagyok!" Kétezer évvel ezelőtt elindul Mária, hogy hosszú küzdelmes utat bejárva, kitaszítva, végül világra hozza a Megváltót.

A szállást kereső Mária, védelmező társa, József, a Hírt hozó Gábriel arkangyal, a kétellyel mérgező Kísértő, a mennyek királynőjét legelőször felismerő Erzsébet, a gyermekgyilkos Heródes, a szívtelen kovács mindannyiunk által ismert alakok és helyzetek a Bibliából, valamint az általa ihletett költői, képzőművészeti, zenei művek végeérhetetlen sorából.

Vidnyánszky Attila szerint a mai meddő világ nem a helyén kezeli a születést, pedig minden újszülött gyermek magában hordja a megváltás lehetőségét. Az ő olvasatában ez a mű a szülés – születés szakralitását adja vissza. A Csokonai Színház különleges hangi adottságokkal rendelkező fiatal színművészei a neves vendégművészekkel kiegészülve méltó módon tolmácsolják Szarka Tamás új művét. Az ő közép-európai és balkáni elemeket furcsán ötvöző, ugyanakkor a magyar folklorisztikus hagyományokat erősen ápoló zenéjével, Vidnyánszky Attila és Olekszandr Bilozub (díszlet) látomásaival, Gemza Péter sokszínű koreográfiájával az előadás minden bizonnyal felemelő élményt nyújt mindenkinek.

Közönségtalálkozó a MÁRIA főszereplőivel és rendezőjével (Szarka Tamás, Újhelyi Kinga, Pápai Erika, HOBO, Mészáros Tibor, Olt Tamás, Bakos-Kiss Gábor, Vidnyánszky Attila)

Közönségtalálkozót is tartanak!

Időpont: 2012. augusztus 1. (szerda) 16:00

Helyszín: REÖK (Szeged, Tisza Lajos krt. 56.)

 

csokonaiszinhaz.hu