'Van saját történetem' - Interjú Tasnádi Bencével

Borbély Alexandra, Pálos Hanna és Tasnádi Bence idén végeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, színházi gyakorlatukat mindhárman a Katonában töltötték, az idei évadtól pedig a társulat tagjai. Harmadikként Tasnádi Bencét kérdezte Fullár Fanni, a Katona blog szerzője.

Neked két gyakorlati helyed is volt. A 2010/2011-es évadban a Pesti Színháznál voltál, játszottál Partvis Attilát a Túl a Maszat-hegyen című előadásban és címszerepet a Tom Jones-ban, majd a 2011/2012-es évadban jöttél át a Katonába. Mi volt itt az első szereped, hogyan birkóztál meg vele?
A filozófus-ban szerepeltem először, Gothár Péter rendezésében. Pusztán az irományból nem sok minden derült ki, nem tartottam a nyersanyagot egy önmagáért beszélő választásnak, de ez lényegtelen is. Mégiscsak: az említett szerep egy a serdülőéveiben járó szerelmes ifjú, aki fél kezével még az anyja szoknyájába kapaszkodik, de a kamaszodás ágyéktáji tüneteit már tapasztalja, rajong Bereniszért, a kiszemelt nőért, de tulajdonképpen töketlen, mulya, a testiség terén semmiféle gyakorlata nincs. Folyik egymás feltérképezése, miközben fűt fát összeömleng vélt és valós érzelmeiről. Az én olvasatomban, illetve Gothár Péter olvasatában valami ilyesmiről lehetett szó, bár Bessenyei zsengéje első blikkre meglehetősen kevés játszani valót sejtetett.
A darab régies nyelvezete meghatározta a karaktereket?
Igen, a fogalmazásmódot súlyos terjengősség és pátosz jellemezte, de ami izgalmas volt, hogy csomó archaikus szó egyfajta szlengként csengett a fülemben. Érdekes volt szembesülni azzal, hogy bizonyos szavak és kifejezések miként deformálódtak a XVIII. század óta és mennyi kihalt szinonima akad a magyar nyelvben, amelyek vagy a megnevezett eszközök eltűnésével vagy egyszerűsödés okán kivesztek a hétköznapokból. A karaktereket alapvetően meghatározta a nyelvezet, mindenkinek tájszólásban kellett beszélnie, ízesen, erősen artikulálva, de önmagában ettől még nem oldódott meg az a probléma, amit a darab dramaturgiája elénk állított. Egyesített erőink ellenére is eltorlaszolta a siker felé vezető utat.

post_102601_20121016200726

Részt vettél még például Az utolsó tíz év, Bajor Gizi című felolvasószínházi előadásban. Hogy kell egy felolvasószínházban játszani?
A felolvasószínház főként fegyelmezettséget igényel. Bár csupán annyiról van szó, hogy a színész bejön és felolvassa, amit a papíron lát, a szöveget csak akkor tudja jól prezentálni, ha felfogja, amit olvas, értelmesen, szépen beszél -azt is lehet rosszul csinálni-, közben pedig igyekszik követni az oldalszámot, nem fészkelődik, nem kezd mimikai magánakciókba, hanem halad, hömpölyög az egésszel. Tehát a maga módján hozzájárul az akusztikai élményhez. Kiugró alakításra senki sem törekedhetett Az utolsó tíz év-ben sem, a cél az volt, hogy egy hangjáték szintjén, de mégis testközelből, minél pontosabban és lényegretörőbben ábrázoljunk. Apró jelekkel érzékeltettük mi a helyszín vagy éppenséggel mik a jelenet körülményei, átállásokkor pedig az eredeti Bajor Gizi bakelitről dalra fakadt. A jelmezek semlegesek voltak: zakó, ing, nyakkendő. Olykor kigombolva, kilazítva, vállra vetve. Erről mindenki maga gondoskodott.

A tavalyi évadban két zenés előadás is készült a Katonában, a Virágos Magyarország és a Musik, Musikk, Musique - mindkettőbben játszottál. Mit tapasztaltál, a zenés színház könnyebben eladható?
Mindenképpen. A zene univerzális, átfogóbb műfaj, mint a próza és jobban apellál az érzelmekre, mintsem az értelemre, intellektuális felkészültségre. Ha meghallasz egy zenét, valamely testrészed egyből reakcióba lép vele: elkezd járni a lábad, rögtön kialakul egy kötődés, hogy ezt szeretem, tetszik, vagy sem. Ha egy helyiségben váratlanul kikapcsolják a zenét, elkezd szokatlanul zavaró lenni a csönd. (Vagy éppenséggel megkönnyebbülsz tőle, de ez szerintem ugyanúgy a műfaj dominanciáját bizonyítja.) Egy társaságban, aláfestésként megszólaltatott zenének egyértelmű hangulatteremtő hatása van, így a színpadon is, ha elindul valami dübörgés, valami melódia, máris jobb pozícióból rajtol egy előadás.
Jó pár embernek azonban a zenés színházzal kapcsolatos képzete összecseng az olcsó szórakoztatással.
Igen, sajnos. Jó pár embernek meg csak ez az olcsó szórakoztatás jelenti a zenés színházat. Nehéz az igényesség és az igénytelenség közti különbséget megfogalmazni, de az biztos, hogy a Magyarországon időről-időre frissen debütáló amerikai és angol musical- és filmadaptációk teljesen más céllal készülnek, mint mondjuk a Virágos Magyarország. A szereposztásról és a meghívott vendégek hangterjedelméről szólnak, ami gyakran álszent, bicskanyitogató öntetszelgésbe csap át. Ritka egy ilyen produkcióban a szerény és visszafogott előadásmód és az érzékenység valódi megnyilvánulása. Ráadásul a szerzői jog előírásai gyakran olyan szigorúak, hogy az előadás nem tud mást csinálni, mint lemodellezni a külföldi ősbemutatót. Nem tudom, hogy erre feltétlenül rá vagyunk-e szorulva, mindenesetre van, akinek elég jól megy ez a biznisz.
Szerinted mitől jó a Virágos Magyarország?
Attól, hogy a hagyományos operett paneljeit és karaktertípusait egy érvényes és fontos konfliktusba ágyazza. Mindeközben abszurd és szellemes, tehát ugyanolyan jelentősége és hatékonysága van a prózának, mint amennyi szórakoztató, üdítő ereje a daloknak. Nagyon izgalmasan szervül a kettő. Az ötvenes-hatvanas években írt termelési operettek zeneileg értéket hagytak ránk, de a történet, a mese, andalítóan üres. 

Mennyire politizál ez az előadás?
Kifejezetten politizál, de szerintem nagyon pimaszul, azt hiszem nem lehet belekötni, szinte cenzúrázhatatlan. A darab és a színészek nem ítélkeznek a figurák fölött, inkább csak ízlésesen, hitelesen elrajzolva megidézik őket. Minden a nézői értelmezésben csapódik le, remélhetőleg komikusan. De ülhetne 100 sértődött, duzzogó ember is velünk szemben, akik képtelenek beismerő alanyai lenni a kifigurázásnak. Ugyanakkor Hajmási B. Péter (Rajkai Zoltán) korlátoltsága korántsem olyan szórakoztató az életben, mint amilyen elnézőek vagyunk vele az operetten belül. Az ő elvetemültsége a darabban megmosolyogtató, szerencsétlenkedése pedig szeretetre méltó.
A kormánybiztos, Szigeti Jácint (Ötvös András) - aki egy-két cinkos utalást leszámítva pártatlan politikus is lehetne-, egy tettre kész, törvénytisztelő ember. Elvakultsága valami objektív igazságérzetből fakad, még ha kicsit komolyabban is veszi magát a kelleténél, becsületén és hazaszeretetén a kínálkozó, igaz szerelem sem talál rést. Foggal-körömmel harcol a kollektív változásért. Ez alapvetően nem megvetendő, hanem példaértékű. Ha ez nem így lenne, furcsa ellenérzéseket keltene Jácint alakja, amit az operett műfaja nem engedhet meg a bonvivan-nal szemben.
Említetted, hogy szinte cenzúrázhatatlan az előadás. Alkalmaztatok valamiféle öncenzúrát, miközben készült az előadás?
Nem nagyon. Volt arról szó, hogy ne kerüljön bele, hogy ,,először lezsidózta, aztán ráborította az asztalt, aztán megígérte neki, hogy ha megkapja a fegyvertartásit, ő lesz az első, akit szitává fog lőni.” Ezt Nyulassy Pista (Kocsis Gergely) mondja Kovács Rózsinak (Pálmai Anna) Hajmási B. Péterrel kapcsolatban. Kialakult egy kisebb vitahelyzet, hiszen Hajmási B. Péter, karakteréből fakadóan - ha lehet - úgyis zsidózik, minek hangozzon hát el róla az előadásban. Talán így túl konkrét, túl szájbarágós. De végül benne maradt.
Mit gondolsz a politikáról a színházban, arról, ha nyíltan politizál egy előadás, vagy ha egy klasszikusban lehet felfedezni aktuálpolitikai elemeket? 

Az is politizálásnak tekinthető, ha egy színház nem tűz műsorára olyan darabokat, amelyek reagálnak a fennálló politikai, közéleti helyzetre. Egy klasszikus darabban lehetőség van sokkal árnyaltabban, bújtatottan véleményt nyilvánítani, az alkotókat felmentheti, hogy a darab eredetileg a keletkezés kontextusára vonatkozik és szükség van az értő, nézői áthallásra, hogy az aktualitást kiszűrje a látottakból.
Hogyan született meg az ötlet, hogy létrejöjjön a Katonában a színház eddigi előadásaihoz képest merőben eltérő darab, mint a Musik, Musik, Musique?
A színházban megjelenő zenés vonal, azt gondolom, Máté Gábor érdeme, aki vonzódik az igényes, zenés műfajhoz. Az előadás alapötlete azonban Márkos Albert (zenei vezető) fejéből pattant ki, ő válogatta össze a dalokat is. Albert inkább ismert kísérletező kedvéről, mint technikai virtuozitásáról. Igyekszik feszegetni a határokat, beleértve a munkatársai tűrőképességének határait is, de közben jó kedélyű, önazonos, nem lehet rá haragudni...

post_102601_20121016200938

Mennyire vettetek részt az alkotói folyamatban? Például honnan jött az ötlet, hogy a Mindenki csal című szám alatt bűvésztrükköket mutassatok be?

A koncepción sokan dolgoztak egyszerre: Márkos Albert zenei vezető, Pelsőczy Réka rendező, Fejes Kitty koreográfus, André Rolland cirkuszi tanácsadó és Puskás Péter korrepetitor. Adott volt, hogy különböző nemzetiségeket jelenítsünk meg és hogy ki melyik dalt énekli. A szöveg hozott magával asszociációkat, mindenki külön dolgozott a saját számán, a szükséges rendezői/koreográfusi felügyelet mellett. Később kialakult a dalok sorrendje, tehát apránként haladtunk. 
Neked német az alapkaraktered, még milyen nyelveken énekelsz a darabban?
Görögül, a közös dalokban pedig énekelek még jiddisül, franciául és olaszul.
Hogy tanultad meg a dalokat?
Megkaptam a német szöveget, meg a magyar fordítást és a tanulásban segített több régi hangfelvétel is. A szövegfordítás alapján tisztába kerültem azzal, hogy tulajdonképpen miről is énekelek, majd elkezdtem azon gondolkodni, hogy ez számomra miért érdekes, végül  megpróbáltam ezt megfogalmazni. Akkor lehetek kellőképpen szuggesztív, ha jóformán szóról szóra tudjom, mit jelentenek a szavak.
Olyan létezik, hogy benned más a történet, mint ami a szövegben áll?
Létezik, mindig van saját történetem. Fontos, hogy mindig legyen, bármilyen szöveggel is van dolgom. Ez ebben az esetben is hasznos. De bizonyos számoknál annyi mindenre kell koncentrálni, hogy a „saját történetem”, a kapcsolódó érzelmeim, inkább csak összességében itatják át a dalt. Igyekszem minden énekelt szót fontosabbnak tartani az előzőnél, vagy például kiemelkedhet egy-egy sor, amit a szöveg tételmondatának érzek, akkor azt megpróbálom valamilyen eszközzel nyomatékosítani. Sajnos helyenként tényleg szétfut a figyelmem a táncok, mutatványok technikai megvalósítása miatt.
A Gondnokság második évadában felbukkansz-e?
Évad végén a rendezők körbetelefonáltak mindenkit és megkérdezték, van-e kedvünk folytatni. Én természetesen igent mondtam, de nem tudom mire számíthatok, hiszen az utolsó epizódban elpusztultam. Remélem, hogy egy váratlan fordulat révén terem még babér az Anjouknak a sorozatban.
Hol álltok a Farsang próbafolyamatával, mit érdemes tudni a darabról, milyen előadás lesz?
Telt házas. Na jó, nem akarok előre inni a medve bőrére, jelenleg a Pinokkió próbál a nagyszínpadon, mi a Sufniban szűkölködünk, ahol azért becsaphatnak a tér eltérő adottságai. Határozottan jó hangulatban zajlanak a próbák, sok minden képlékeny még, de a darab fantasztikus, szerintem passzol Gothár Péterhez és szívesen dolgozik rajta a csapat is. Bízom benne.
Van egy zenekarod, amiben basszusgitározol és énekelsz, Ed Is On a neve. Májusban jöttetek ki új számmal, várható mostanában koncert?
Nem igazán. Szeretnénk kicsit megizmosodni a téli szezonban. Keveset és szétszórtan tudtunk próbálni az elmúlt időszakban, olyannyira, hogy az együttes már szinte csak névlegesen létezik. Eddig Szentendrére kellett magunkat minden alkalommal kiverekedni, de szeptembertől Pesten, bérelt próbateremben folytatjuk a munkát, ami mindegyikőnknek lényegesen kényelmesebb. Motívumok és dalszövegek terén termékenyek vagyunk, de sokáig tart, amíg egy zenei téma elnyeri végleges, begyakorolt formáját.
A kihagyásre az utóbbi koncertek kudarca miatt is szükség volt, az előző alkalmak mutatták, hogy még nem szoktunk össze és a bizonytalanság mind a szervezésben, mind a kiállásban bátortalanná, silánnyá tesz. Nem szeretnénk, ha a hanyagság rossz fényt vetne a zenénkre. De ha lesz buli, akkor majd szólok.

 

Szerző: Fullár Fanni / katona.postr.hu

Szerkesztette: Színház.hu