Kovács Lajos: felemelkedik az ember szívéig a szerep

Kovács Lajos játssza Matula bácsit a Tüskevár új feldolgozásában – ennek kapcsán mesélt a Magyar Narancsnak. Szemléztük.

Sajnos ma már nincsenek ilyen pákászok a berekben, ezek a területek körbe vannak véve drótkerítésekkel, privatizálták őket. Durván fogok fogalmazni, de ma Matula egyszerűen nem létezhet. Ugyanis áramot nem fogyaszt, horgászengedélye híján azonnal ellepnék az ellenőrök, s jönnének a sárga csekkek, nem tudom, milyen indokokkal. Elűznék a berekből ezt az embert. Nincsenek olyan baráti társaságok, ahol ez a végtelenül magányos, szinte remeteéletet élő ember elmulatgatna. Úgy is köszön el a gyerekektől,Tutajostól és Csónakostól a filmben, hogy érzi, ők már nem mennek oda vissza. Ebben a felgyorsult világban minden órára, percre, az iskola dresszúrája, a családok szétesettsége közepette a tudás elsajátítására megy, gyorsan zajlik le a természet elpusztítása. Aggódva búcsúzom el tőlük a filmben: vajon hová kerülnek vissza, hová? Optimista vagyok 69 évesen is, ám – látván a negatív zsongást, lepusztulást, az iskolai fegyelmezetlenségeket – féltem a gyerekeket és magamat is. S kérdezem magamtól: vajon mindent megtettem-e 45 éves színészi pályafutásom során azért, hogy az emberek a lelkük mélyén legalább valami csipetkét megőrizzenek belőlem? (Kovács Lajos a hír6.hu -nak.)


szólj hozzá: Tüskevár előzetes

Kovács Lajos a forgatás előtt egy hónapot töltött a helyszínen, a kérdésre, mindig ilyen odaadással készül-e a szerepeire úgy felelt: “Pár éve Szász Janival forgattam volna egy filmet a Léderer-ügyről, amiben én egy vágóhídvezető szerepét kaptam. Azt kértem, intézzék el, hogy a forgatás előtt eltölthessek három hónapot melósként egy vágóhídon. Hogy a vérsöprés, disznóölés és hasonlók révén megtapasztaljam azokat a látványokat, érzeteket és érzelmeket, amik egy ilyen helyhez tartoznak. Ebből a filmből aztán nem lett semmi. De például Sára Sándor 80 huszárja előtt is két évig minden nap lovagoltam, pedig akkor még egyáltalán nem volt biztos, hogy megkapom a szerepet, vagy hogy egyáltalán lesz film. A Tüskevárnál azért mentem le a forgatási helyszínre, hogy a víz mellett éljek egy darabig. Első reggel kimentem, és leültem háttal a víznek – az ösztöneim nem engedték, hogy felé forduljak. Később persze rávettem magam, mire Balogh Gyuri (a rendező) megjegyezte, hogy ez nagyszerű, de én nem találtam annyira nagyszerűnek. Amikor a könyvet olvastam, arra gondoltam, hogy majdhogynem lehetetlen ezt filmbe átültetni. A mai napig nem tudom megfejteni, miért ültem háttal a víznek” – nyilatkozta a színész.

“Nem ismeretlen számomra a vízi világ, de azokat az intenzív képeket, amik számomra a könyv olvasása közben megjelentek, még nem tudtam felérezni. Felérezni – ez nagyon fontos kifejezés: az olyan, hogy felemelkedik az ember szívéig és agyáig a szerep. De a szív, az fontosabb, legalábbis nekem, mert én többnyire a szívemmel dolgozom, és annak hiszek leginkább” - fogalmazott Kovács Lajos.

A felvetésre, miszerint ösztönös színésznek tartják úgy reagált: “Pedig ez nem igaz: én mindenkinél keményebben szakmázok, csak a szerep szakmai részéhez nekem nagyon hosszú út vezet. Albee Állatkerti történet című darabjában mondja, hogy az embernek nagyon hosszú utat kell megtennie ahhoz, hogy aztán a lehető leggyorsabb úton érjen célba. Ez nálam minden egyes szerepnél újra és újra megtett kínszenvedés” – árulta el Kovács Lajos.

A teljes interjút itt olvashatják.