Színészek a kispadon - fórumbeszélgetés Nagyváradon

Színészek a kispadon címmel tartottak fórumbeszélgetést Nagyváradon kedd délelőtt a romániai színházi képzésről, valamint a kisebbségi színházi képzés állapotáról. Lapszemle.

Az erdon.ro cikkéből:

A 6. Interetnikai Színházi Fesztivál (IFESZT) keretében lezajló fórumbeszélgetés-sorozat kedd délelőtti rendezvényén a témafelvezetőt Bodó A. Ottó, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar Magyar Színházi Intézetének igazgatója tartotta.

Előadása elején leszögezte, hogy a román felsőoktatás súlyos rendszerhibáktól szenved. Romániában is bevezették a három éves alapszakra és két éves magiszterképzésre épülő bolognai rendszert, csakhogy, míg mindenhol máshol, ahol ez a rendszer működik, lehetőség van arra, hogy az egyetemek döntsenek arról, hogy öt éves egységes képzést nyújtsanak, addig Romániában az orvosképzést leszámítva ma már semmilyen képzésben nem adatik meg ez a lehetőség. A legfőbb probléma ezzel az, hogy a 3+2 rendszer miatt Romániában egyetlen egyetem sem tud stratégiákat kidolgozni, hiszen folyamatosan az a veszély fenyegeti őket, hogy három év után elveszítik hallgatóikat. A színművészeti egyetemek azzal próbálkoznak, hogy három év alatt tanítsák meg négy, sőt, öt év anyagát. Csakhogy a felsőoktatási törvényben a heti óraszámra, és a fél év alatt oktatható tantárgyak számára vonatkozó előírások ellehetetlenítik ezt a törekvést.

forumFotó: erdon.ro

 A színművészeti oktatásban is alapvető ismeretszerző módszer a tapasztalat, de a merev bolognai rendszer éppen a tapasztalati tudás megszerzésének lehetőségétől fosztja meg a hallgatókat. Ugyanakkor a színházak már gyakorlott színészt akarnak alkalmazni, nem pedig olyan frissen végzett színi növendékeket, akik a színházban szerezzék meg a szükséges tapasztalatot, és ez nem is elítélhető elvárás a színházak részéről.

Bodó A. Ottó kijelentette, nagyon hamar változik az oktatási szabályrendszer, politikai nyomásra szüntetnek meg fontos szerepet betöltő testületeket, a pártok beleszólnak a színházcsinálásba, például azáltal, hogy CV nélküli igazgatókat neveznek ki, azaz színházi szakképesítés nélküli embereket ültetnek a színházak élére, olyanokat, akiknek önéletrajzát fel sem teszik a színházak honlapjára. „Egy erdészmérnökkel nehéz megértetni azt, hogy a színházban más költségek és piaci árak vannak, mint egy fakitermelésben” – jelezte az ebből fakadó visszás helyzetet Bodó A. Ottó. A felvezető előadás után a megjelentek megbeszélték a hallottakat.

Pap István teljes beszámolója az erdon.ro-n olvasható.