Jövőre folytatódik a Csillagok Éve az Operettben

Az új év beköszöntével új lendülettel folyik tovább az élet a Budapesti Operettszínházban.

A karácsonyi-szilveszteri németországi turné után, január 1-jén, a Budapesti Operettszínház közönsége is részese lehet az Ünnepel a világ! című gálaműsornak, a teátrum művészeivel, Zene- és Balettkarával. Újév első napjának estéjén a hagyományokhoz híven a legnagyobb operett, musical és opera slágerek csendülnek fel. Részletek hangzanak el A Csárdáskirálynőből, A víg özvegyből, a Cirkuszhercegnőből, a Mosoly országából, A Bajadérból, a Marica grófnőből, a Cigányszerelemből, a Parasztbecsületből, a Gianni Schicchiből, illetve a Chicagóból, a Rebeccából, a West Side Storyból és a Mozart!-ból.

operett_jv

2013. első premierje az Operettszínházban, Béres Attila rendezésében, Ábrahám Pál Viktóra című operettje lesz, amelyet január 25-26-án mutatnak be. Ábrahám talán a legkalandosabb életű magyar komponista. Nyolcéves korában már csodagyerek zongorista volt, tizenhét éves korában felvették a Zeneakadémia zeneszerző szakára, amit két év múlva családja nyomására abba kellett hagynia, és pénzügyi alkusz, mai nyelven bróker lett. Üzleti tevékenységei közben, az akkoriban divatba jött amerikai jazz hódolójaként, pesti zenekarokat vezényelt, a később védjegyévé vált fehér kesztyűjében. 1930-ban aztán megszületett a Viktória, amely viharos gyorsasággal hódította meg Bécs és Berlin után Európa szinte valamennyi zenés színházát. Nem csoda, hiszen ebben az érdekes, izgalmas és fordulatos darabban Ábrahám szerencsésen ötvözte a Kálmán Imre műveire jellemző magyaros motívumokat, a modern és magával ragadóan tempós jazz-elemekkel. Az Viktória különlegessége, hogy szokatlan módon, két táncos-komikus és két szubrett szerepel benne, ami több mulatságos duettre és humoros fordulatra is lehetőséget ad. Az operettben olyan örökzöld slágerek hallhatóak, mint az "Ahol az ember felmászik a fára", a "Nem történt semmi, csak elválunk csendben", a "Honvéd banda", a "Mausy" és az “Édes mamám". A címszerepet Frankó Tünde és Fischl Mónika alakítja, mellettük a főbb szerepekben színpadra lép majd Huszti Péter, Jantyik Csaba, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Vadász Zsolt, Csonka András, Kádár Szabolcs, Kékkovács Mara, Dancs Annamari, Kerényi Miklós Máté, Peller Károly, Szendy Szilvi, Peller Anna, Faragó András és Benkóczy Zoltán.

marica2
A Csillagok éve tehát 2013-ban is folytatódik a Budapesti Operettszínházban. A Viktória mellett továbbra is látható lesz az októberben bemutatott Marica Grófnő, a még decemberben újra színpadra kerülő Elisabeth, illetve az ünnepi meglepetésnek szánt, december 16-tól futó családi előadás, az Oszi Boszi, a repülő nagyanyó, amely kifejezetten Oszvald Marika számára íródott. Januárban és februárban olyan remek előadások is megtekinthetőek majd, mint az Abigél, A kaukázusi krétakör, a nagyszabású operett-gála, a Borban a vigasz...! és a Jövőre, Veled, Itt!. Továbbra is műsoron marad a Miss Saigon, a Szép nyári nap és a Cigányszerelem, a Rómeó és Júlia, műsorra kerül A Csárdáskirálynő, a Rebecca, a Veled, Uram!, a Lili bárónő, a Tavaszébredés, a Musicalmesék és az Erdei kalamajka. Sok darabot frissült szereposztással játszik a teátrum.

 

Forrás: Operettszínház.hu