Mácsai Pál lett az Év hangja

Mácsai Pál lett az Év hangja. A XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a közönség szavazata alapján most először adták át ezt az elismerést.

Mácsai Pál lett az Év hangja Tovább

Köles Ferenc: Budapest legyalulna, betörne

A közelmúltban kapta meg Köles Ferenc, a Pécsi Nemzeti Színház művésze a Jászai Mari-díjat. A színésszel az elismerés kapcsán eddigi pályájáról és jövőjéről is beszélgetett a pécsma.hu.

Köles Ferenc: Budapest legyalulna, betörne Tovább

Göncz Árpád az Akváriumban vendégeskedik

Könyvklubbá alakul egy kis időre az Akvárium Klub: hétfőn, a könyv világnapján az olvasók egymással és a könyvekkel is barátkozhatnak, részt vehetnek rendhagyó irodalom órán, valamint illusztrátorokkal és képregény-rajzolókkal is beszélgethetnek.

Göncz Árpád az Akváriumban vendégeskedik Tovább

Ungvári Tamás: mérhetetlenül jók a színházak

Négy, mára klasszikussá vált modern dráma olvasható az Ungvári Tamás színműfordításait összegyűjtő sorozat most megjelent, második kötetében. Megtalálható benne Tennessee Williams A tetovált rózsa című műve is, amelyet most adtak ki először magyarul könyv alakban.

Ungvári Tamás: mérhetetlenül jók a színházak Tovább

Ókovács: visszapótolhatják az Opera költségvetését

Hamarosan döntés születhet arról, hogy a kormány részlegesen visszapótolja az Operaház 30 százalékos támogatáscsökkentését - mondta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjúban.

Ókovács: visszapótolhatják az Opera költségvetését Tovább

Játék a kastélyban - Bemutatót tartottak Egerben

Molnár Ferenc 1926-ban írta a Játék a kastélyban című vígjátékát, ennek a darabnak is köszönhető, hogy korának legnépszerűbb színpadi szerzőjének tartották. Az előadás április 20-tól látható az egri Gárdonyi Géza Színház színpadán Blaskó Balázs rendezésében.

Játék a kastélyban - Bemutatót tartottak Egerben Tovább

Kulisszajárás és színház az "Iskola másképp" programban

„Kulisszajárás” azaz színházi séta is gazdagította egyes tanintézmények esetében az "Iskola másképp" programot, melyre 2012. április 2. és 9. között került sor. Az Oktatási Minisztérium kezdeményezésére indított programsorozat az iskolai tevékenységen kívüli…

Kulisszajárás és színház az "Iskola másképp" programban Tovább

Tompa Gábor a prágai Nemzetiben rendez

Eugene Ionesco Rinocéroszok című drámáját állítja színpadra Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színházigazgatója a Prágai Nemzeti Színházban. A kolozsvári színház az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az előadás próbái hétfőn kezdődtek el, a…

Tompa Gábor a prágai Nemzetiben rendez Tovább