Összefog a Müpa és az A38 is - a magyar népzenéért

A világ minden tájáról érkező fesztiváligazgatók, koncertszervezők és újságírók előtt rendeznek magyar nép- és világzenei fesztivált május 24-től 27-ig négy fővárosi helyszínen; Az Értől az Óceánig című rendezvényen több mint húsz előadó lép fel.

Összefog a Müpa és az A38 is - a magyar népzenéért Tovább

Hazafit nekünk! - Osborne-bemutató a Nemzetiben

John Osborne Hazafit nekünk! című darabját tűzi műsorra a Nemzeti Színház Nádasdy Ádám új fordításában; a darabot Alföldi Róbert rendezésében, Redl ezredes szerepében László Zsolttal pénteken mutatták be.

Hazafit nekünk! - Osborne-bemutató a Nemzetiben Tovább

Emanuel Gat érkezik a Trafóba a tánc világnapján

Emanuel Gat világhírű koreográfussal ünnepli idén a tánc világnapját a Trafó Kortárs Művészetek Háza: az intézmény 200 százalék tánc elnevezésű sorozatának következő produkciójaként hazánkba érkező Brilliant Corners című darabot szombaton és vasárnap láthatják az érdeklődők, akik az első előadást…

Emanuel Gat érkezik a Trafóba a tánc világnapján Tovább

Táncos villámcsődület a Duna-korzón

  Rendhagyó élményben lehet része annak, aki április 29-én, vasárnap délután 15 órakor a pesti Duna-korzón sétál. A folyópartot táncosok veszik birtokba, hogy egy látványos flashmob akcióval ünnepeljék meg a Tánc Világnapját és népszerűsítsék a Dunát. A zenét egy speciális, zöld energiát…

Táncos villámcsődület a Duna-korzón Tovább

Kecskés Karina: tök jó helyen vagyok

Kecskés Karinát az Új Színház színésznőjeként ismerhette meg a közönség, ám egy ideje főként a Baltazár Színház előadásain találkozni vele. Az Éva magazinnak mesélt arról, hogy van mostanában.

Kecskés Karina: tök jó helyen vagyok Tovább

Vígmajális - 116 éves a Vígszínház

1896. május 1-jén nyílt meg a Vígszínház Ferdinand Fellner és Hermann Helmer tervei szerint készült épülete, így május elsején a 116 éves Vígszínházat ünnepli a társulat: délután három órától Eszenyi Enikő igazgató ismerteti a jövő évad terveit a teátrum művészeinek körében, akik zenés műsorral…

Vígmajális - 116 éves a Vígszínház Tovább

Jelinek új darabja a Burgtheaterben debütál

Az osztrák darabok kapják a főszerepet a bécsi Burgtheater programjában a következő évadban, amelyben többek közt Elfriede Jelinek új darabját is láthatják a nézők - jelentették be csütörtökön.

Jelinek új darabja a Burgtheaterben debütál Tovább

A Baltazár Színház Millenniumi Díjat kapott

A Baltazár Színházat, a Masat-1 magyar műhold alkotócsapatát, a Halasi Csipke Közalapítványt, a Ludwig Múzeumot, valamint a Polinvent Kft-t. tüntette ki a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZNTH) 2012-ben Millenniumi Díjjal, az elismeréseket csütörtökön, a Szellemi Tulajdon Világnapján adta…

A Baltazár Színház Millenniumi Díjat kapott Tovább

Vastaps jár Tordy Gézának Veszprémben

Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, Kiváló-és Érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának tagja vendégeskedik a Vastaps esten április 27-én (pénteken) délután öt órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A legendás művész 1988-tól 1990-ig volt a teátrum…

Vastaps jár Tordy Gézának Veszprémben Tovább

Vakság - A Kolibriben a Nézőművészeti Kft.

Vakság címmel tűz műsorra a Nézőművészeti Kft.-vel közös osztályterem-színházi előadást a Kolibri Színház Scherer Péter rendezésében; a 14 éves kortól ajánlott előadást a Kolibri Pincében pénteken mutatják be.

Vakság - A Kolibriben a Nézőművészeti Kft. Tovább

Létszámcsökkentésre kényszerül Blaskó Balázs

A Színház.hu korábban arról számolt be, hogy bedőlhet az egri Gárdonyi Géza Színház. A hír kapcsán Blaskó Balázs igazgató elmondta: az intézmény  gazdasági részlegét beolvasztják az Egri Közszolgáltatások Városi Intézményébe (EKVI) és így a színház elveszíti önálló gazdálkodását és…

Létszámcsökkentésre kényszerül Blaskó Balázs Tovább

Kezdődik a Zsolnay Fesztivál - Még a planetárium is beindul

450 fellépő több mint hatvan produkcióján vehetünk részt április 27-e és május 1-je között a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben. A központ bemutatását célzó I. Zsolnay Fesztiválon egyaránt lesznek gyerekeknek, fiataloknak és idősebbeknek szóló programok, fellép többek között a Kaláka, a Kolompos, a…

Kezdődik a Zsolnay Fesztivál - Még a planetárium is beindul Tovább
süti beállítások módosítása