Az Elán visszatért- itt az első cseh-szlovák musical

Ami Magyarországon az Omega együttes, az Szlovákiában az Elán. Az 1968-ban létrejött együttes állócsillag a szlovák könnyűzenében. Tagjai egyénileg is jelentős karriert futottak be, s most elkészült az első cseh-szlovák musical is, amely az együttes slágereinek bevetésével készült. Az előadásra…

Az Elán visszatért- itt az első cseh-szlovák musical Tovább

Megfelelő áron kelhetett el a Játékszín

Titkosítás nem történt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egy független értékbecslő vagyonértékelését vette alapul, amikor a Játékszín Nonprofit Kft.-t Németh Kristóf színművésznek és három társának eladta - tudta meg a Magyar Nemzet. Az értékbecslő 2,9 millió forintban állapította meg a Játékszín…

Megfelelő áron kelhetett el a Játékszín Tovább

"Valójában nyertem" - Krizsó Szilvia és a Libikóka

Hétfőtől újra látható a Libikóka című sorozat Krizsó Szilvia vezetésével. A beszélgetős est vendégei ez alkalommal Jaksity György menedzser, a BÉT egyik alapítója, mecénás és Müller Péter Sziámi az alternatív zenei élet meghatározó személyisége lesz. A műsorvezetőt arról kérdeztük, miért a sikerek…

"Valójában nyertem" - Krizsó Szilvia és a Libikóka Tovább

Felavatták Ádám Ottó emléktábláját

Csütörtökön felavatták az Ádám Ottó tiszteletére elhelyezett emléktáblát az V. kerületi Galamb utca 4. számú ház falán, ahol a Madách Színház Kossuth- és Jászai-díjas egykori igazgató-főrendezője 50 éven át élt.

Felavatták Ádám Ottó emléktábláját Tovább

Mozart mellett Verdi és Wagner 2013-ban Salzburgban

Mozart mellett a két évfordulós alkotó, az egyaránt 1813-ban született Verdi és Wagner művei állnak a 2013-as Salzburgi Ünnepi Játékok szerdán meghirdetett programjának középpontjában. A fellépők között van Anna Netrebko, Plácido Domingo, vezényel mások mellett Riccardo Muti és Zubin Mehta.

Mozart mellett Verdi és Wagner 2013-ban Salzburgban Tovább

Baden-Badenben az Operettszínház Csárdáskirálynője

Világsztárok mellett, egyetlen zenés teátrumként kapott meghívást a baden-badeni Festspielhaus őszi programjába a Budapesti Operettszínház, melynek társulata három estén át szerepel a baden-württembergi fürdővárosban Kálmán Imre A Csárdáskirálynő című művével.

Baden-Badenben az Operettszínház Csárdáskirálynője Tovább

Elhunyt Pelle Erzsébet

November 7-én reggel elhunyt Pelle Erzsébet, az Operaház magánénekesnője. Harmincnégy éves operai pályafutása során számtalan szopránszerepben remekelt - olvasható az opera.hu-n.

Elhunyt Pelle Erzsébet Tovább

Újra itt vannak a színházi egypercesek

Három K. városbéli egypercessel és két előzetessel folytatódik dr. Venczel Sándor, a Színigazdaság.hu szerkesztőjének sorozata, amelyben a gazdasági igazgató beleszeret a Csárdáskirálynőbe, összezavarodik egy kalkulációban és egy bonvivánt elvernek. 

Újra itt vannak a színházi egypercesek Tovább
süti beállítások módosítása