Színházjegyet ajándékoznak Kolozsváron

A Kolozsvári Állami Magyar Színház és az Életfa Családsegítő Alapítvány közös kezdeményezése alapján több mint 200 anyagilag hátrányos helyzetű gyerek juthat el december 23-án színházba az Óz a nagy varázsló című előadásra.

Színházjegyet ajándékoznak Kolozsváron Tovább

A magyar kultúrharcról cikkezik a külföldi sajtó

A Die Zeit hosszabb elemzésben foglalkozott az Együtt 2014 mozgalommal, a Frankfurter Rundschau a Nemzeti Színház új igazgatójának kinevezéséről írt, a Le Monde pedig az általa új magyar kultúrpápának minősített Fekete György kapcsán az "ultranacionalistáknak" a kultúra területén…

A magyar kultúrharcról cikkezik a külföldi sajtó Tovább

30-án adják át a Ruttkai-emlékgyűrűt

A Vígszínház egykori művésze, Ruttkai Éva idén ünnepelné 85. születésnapját. Minden évben, december 30-án, a művésznő születésnapjának előestéjén átadják a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, melyet Ruttkai Éva lánya, Gábor Júlia alapított 1986-ban.

30-án adják át a Ruttkai-emlékgyűrűt Tovább

Korhatár nélkül

December 7-én mutatták be a debreceni Csokonai Színházban Puccini Pillangókisasszonyát. Kritika.

Korhatár nélkül Tovább

Százezret ért Bodrogi Gyula mackója

Csaknem kétmillió forintos összbevétellel zárult szerda késő este a Fogadj örökbe egy macit! alapítvány második jótékonysági árverése, amelynek keretében ismert emberek ajánlottak fel személyes tárgyuk kíséretében egy játék mackót, hogy a befolyó pénzt a fogyatékkal élők munkahelyteremtésére…

Százezret ért Bodrogi Gyula mackója Tovább

Szent Johanna narrációval a Nemzetiben

Folytatódik a 90 decibel Project a Nemzeti Színházban. Ennek keretében a január 22-i Szent Johanna előadás vakok és gyengénlátók számára narrátor közreműködésével kerül bemutatásra.

Szent Johanna narrációval a Nemzetiben Tovább

Oszi Boszi - „Mesesó” az Operettben

Az. hogy Oszvald Marika cigánykerékben és varázslatban is jeleskedik, valamint hogy Peller Károly az operett és a gyerekek nyelvén is remekül ért, kiderült vasárnap délelőtt az Operettszínház legújabb családi darabja, az Oszi Boszi, a repülő nagyanyó bemutatóján.

Oszi Boszi - „Mesesó” az Operettben Tovább

Diafilm-vetítés gyerekeknek a Katonában

A Katona József Színház új sorozatában gyerekeket és szüleiket várja egy játékos délutánra, ahol jól ismert klasszikus és mai diafilmek a társulat színművészeinek elmesélésében elevenednek meg. A vetítésre a belépő gyerekeknek 600 Ft, a kísérő felnőtteknek ingyenes.

Diafilm-vetítés gyerekeknek a Katonában Tovább

Húszéves A Kölyök című musical

Zeneműkiadói elismerésben részesült A Kölyök cím musical három szerzője, Nagy Tibor zeneszerző, Bradányi Iván szövegíró és Pozsgai Zsolt szövegkönyvíró. 

Húszéves A Kölyök című musical Tovább

Koncertet tartanak a Stúdió K működéséért!

A Színház.hu nyolcrészes videósorozatot indított, melynek hetedik részét láthatják, olvashatják. A Stúdió K helyzetéről adunk hírt és arról, hogy a kaposvári színészhallgatókból verbuválódott Alagsor zenekar koncertjén mindannyian hozzájárulhatunk a színház működéséhez.

Koncertet tartanak a Stúdió K működéséért! Tovább
süti beállítások módosítása