Végleges a döntés: leváltják L. Simon Lászlót

Távozik posztjáról L. Simon László kultúráért felelős államtitkár, utóda Halász János lesz - jelentette be pénteken Balog Zoltán miniszter.

Az Emmi átalakításáról tartott tájékoztatón a tárcavezető elmondta: az együttműködés terén L. Simon László és közte mutatkozó véleménykülönbség vezetett a kulturális államtitkár leváltásához. A miniszter azonban hangsúlyozta: nagyra értékeli L. Simon László személyét és munkáját, ezért is javasolta őt az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának élére. L. Simon László közölte: továbbra is ellátja a Nemzeti Kulturális Alap alelnöki tisztségét.

Ugyanitt azt is elmondta, hogy a felzárkóztatási államtitkár Kovács Zoltán lesz. Az erőforrástárca vezetője hangsúlyozta, hogy a hátrányos helyzetű emberek felzárkóztatását mindig is szívügyeként kezelte, a romák ügyét különösen. Hozzátette: szükség volt a szakterület megerősítésére, amelyre alkalmasnak tartja Kovács Zoltánt, aki eddig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára volt.
Az egész ország érdeke, hogy a roma és nem roma emberek együttélése zavartalan legyen. Ugyanilyen fontos a hátrányos helyzetű térségekben élők felzárkóztatása. Kovács Zoltán az Európai Unió harmadik leghátrányosabb helyzetű kistérségéből érkezik, ezért pontosan tudja, mi lesz a feladat - mondta Balog Zoltán.

simon

L. Simon László államtitkár távozásának hírét már a hét elején már a Színház.hu is megírta, de azt hivatalosan eddig nem erősítették meg. L. Simon László szerdán államtitkárként vett részt a Terror Házában tartott kulturális konferencián. Az államtitkár az esemény végén, a távozását firtató kérdésekre röviden úgy válaszolt: "Nincs szándékomban lemondani, és nem tudom, hogy le akarnak-e váltani”.

L. Simon szerdán cáfolta a lemondásáról szóló híreket a HVG-nek. Az államtitkár azt mondta: "nem mondok le, nem váltanak le, nem bíráltam Fekete Györgyöt".