Vasvári Csaba pályázata a szegedi színházért

Vasvári Csaba pályázatát tesszük nyilvánossá, mellyel a Szegedi Nemzeti Színház igazgatásáért indul.

Részlet a pályázatból:

“Pályázatot azért ír az ember, mert akar valamit. Akar valamit, ami meglátása szerint jobb helyzetet eredményez, mint a jelenleg fennálló.
És történetünk e pontján kiíró, bíráló, döntéshozó, fenntartó, a kultúraéhes közönség, színházművész, a Szegedre figyelő sajtó, pályáztató és pályázó, játszó és befogadó; mindannyian ugyanazon dráma szereplői vagyunk. A drámát akként értelmezem, miként legendás drámatörténet tanárom, Hegedűs Géza tanította volt. Szerinte minden drámai mű története összefoglalható egy mondatban: „Valaki vagy valakik akarnak valamit, valaki vagy valakik valami mást akarnak; és a végén más helyzet áll elő, mint ami az elején volt.”
E mondat jól képezi le egy pályázati folyamatban résztvevők szándékait is. Többek közt ezért is választottam pályázatom mottójául.
Tehát: mindannyian akarunk valamit. Az akarat az embernek azon képessége, melyet a kitűzött cél elérésére irányuló tudatos törekvés jellemez; így hát mindannyian célokat fogalmazunk meg, majd megpróbáljunk elérni azokat.
Bízom benne, hogy az általam kitűzött célok a lehető legtöbb helyen egybeesnek a pályáztató szándékaival, ezért tisztelettel megpályázom a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói állását. (…)

vasvaricsaba A csodát a minden-esti színházi létezéstől, katartikus élményektől várjuk, és várja el a néző is, hiszen azért vált jegyet, azért látogatja a színházat.
Elképesztő felelősség ez 2012-ben. Ismerve a jelenlegi mentális állapotokat, változó igényeket olyan tartalmat produkálni, amely egyszerre szórakoztatás, művészi élmény, utazás mélyebb lelki állapotokba, ugyanakkor megnyugvás, értelem, érték. A nagyobb vidéki színházaknak, mint amilyen a Szegedi Nemzeti Színház is, ennek a kihívásnak kell megfelelniük. Ráadásul úgy, hogy nem pusztán a nézői elvárásokat tartják szem előtt, hanem foglalkoznak saját művészeik szakmai fejlődésével, a műsorterven, szerepeken keresztül is, egyben művészi felelősséggel viseltetnek a magyar színházi hagyományok folytatásáért, a kortárs dráma fejlesztéséért, az ifjúsági gyermekközönség színházra neveléséért és színházi neveléséért.
A mai kor színházvezetője válaszút előtt áll. Megpróbálhatja ezt a felelősséget elhárítani magától, és a színházat legális hakni-helyként működtetni, konzervdarabokkal, beváltnak hitt, olcsó művekkel keresve az igénytelennek vélt közönség kegyét. (Pedig a közönség egyszerűen jó előadást akar – nem értéktelent, jót. Iskolázottság, intelligencia, érdeklődési irány itt nem számít: az értéket minden néző megérzi az adott előadásban, feltéve ha az tartalmaz olyat.)
A másik út, hogy megpróbál egy elképzelt vagy általa valamely homályos okból preferált csoport sugallta, általános művészi elvárásnak megfelelni, nem törődik a közönséggel, vagy egyszerűen lenézi a közönség igényeit, köldöknéző módon, tét nélkül kísérletezget, és ezzel elfordítja saját közönségét a színházától.
Ezen tervezet alkotói egy lehetséges harmadik úton járva úgy gondolják, hogy nincs, nem lehet „letudott” produkció. Megbocsáthatatlan a számító törekvés a nézők üres manipulációjára. Minden egyes előadásnak úgy kell hatnia a nézőre, hogy az egyszeri legyen és megismételhetetlen. Minden egyes új darabbal, új bemutatóval tudnunk kell, pontosan miért és kiért született. Mi az élő benne, mi az, amitől egyedi. (…)

A Szegedi Nemzeti Színház hagyományos értelemben vett népszínház. Nem különíthető el sem társadalmi rétegzettség, sem anyagi helyzet, sem műfaji orientáció, sem iskolázottság szempontjábol olyan kitüntetett közönségréteg, melynek igényeit egyedüliként kéne kiszolgálnia. Ez a színház minden szegedié.
A népszínház fogalma az utóbbi időben sajnálatosan leegyszerűsödött. Sokan a bulvárt értik alatta, ami ellen a leghatározottabban tiltakoznom kell. Az eredeti népszínház célja a magaskultúra, a klasszikus-, és kortárs dráma bevezetése volt. Szó sem volt a gondolkodást kikapcsoló, pusztán rózsaszín álomvilágot idéző, üres szórakoztatásról. Éppen hogy az élet konfliktusaival, problémáival szembesítő, egyben ismeretterjesztéssel a kulturális nívót is emelő, ha úgy tetszik „népművelő”, tehát tartalmas szórakozásra teret adó színház a népszínház.
A szegedi egyben saját társulatokkal rendelkező repertoár-színház, operaház és koncerthelyszín is, így vele szemben jogos az a fenntartói elvárás, hogy magas művészi színvonalú produktumaival a hazai színjátszás hagyományait ápolva mutassa be, tartsa színen a dráma-, és operairodalom klasszikusait, erejéhez mérten pedig segítse a kortárs dráma és opera fejlődését is.
Röviden és közérthetően: népszínház repertoár-rendszerű működéssel, amelynek rövidesen védjegye kell hogy legyen a nemzetközileg elismert Szegedi Opera, a feltörekvő színházi társulat, és a velük együttműködő, de önálló Kortárs Balett. Erős közönségnevelő küldetés, különös tekintettel az ifjúság színházba szoktatására. Élő, interaktív kapcsolat a közönség különböző rétegeivel és a fenntartóval. Együttműködés az operát játszó magyar színházakkal, a régió környezetében a határon túli magyar színházakkal. Szoros együttműködés a társintézményekkel: a Kortárs Balettel, a szimfonikusokkal, a szabadtérivel, az Armel Operaversennyel és Operafesztivállal. Olyan Szegedi Nemzeti Színházat kell építenünk, amely kiegyensúlyozott gazdálkodásával, emelkedő művészi rangjával meghatározó értéket képvisel a magyar színházi életben.
Miközben a színház (országosan) bulvárosodik, az opera nézőközönsége pedig (országosan) fogy, miközben kortárs művekre alig van közönség nem érdemes pusztán százalékokat javítani szemfényvesztő technikákkal. Tendenciákat kell megfordítani. Ezt azonban csak tudatos, hosszú távra tervezett közönségneveléssel lehet.
A szegedi színház nem pusztán attól „Nemzeti”, hogy mindenkihez szól. Feladatának kell tekintenie elsősorban a hazai-, és világszínházi hagyományok ápolását, és kiemelt figyelmet kell fordítania a minőségre. Valódi népszínházzá kell érnie. Nem is lehet más egy megyei jogú város színháza, ahol közel és távol ő „A” színház. Népopera is kell bele! Olyan hely, ahol nemzeti nyelven is játszanak, igazi, intenzív színházi élményt nyújtva, nem feltétlen csak a vájt fülűeknek és a csak világsztárokra kíváncsi sznoboknak, hanem az embereknek. Ezt erős közönségnevelő programmal érhetjük el, mely a drámai műfajokban és operában is az ismert és népszerű klasszikusokra épül, ezáltal az iskolai művészetoktatás alapelemeit idézi fel és erősíti meg a nézőben. Meggyőződésem, hogy csak ezen a módon, és fokozatosan haladva, napi sikereken át jutunk el a kétségtelenül nehezebben emészthető, így talán kevésbé népszerű kortárs művek vagy ritkaságok élvezhetővé tételéig.
Talán túl kézenfekvőnek tűnhet, amikor azt állítom, a műsorterv összeállításakor – az adottságok, lehetőségek és a körülmények mérlegelése mellett – figyelembe kell venni a Nemzeti Alaptanterv vonatkozó tartalmi elemeit is. A színház, már ha tudatosan akar értő közönséget nevelni, akkor a megszerzett műveltség-alapokra, az elsajátított ismeretekre kell hogy építsen, azokat kell megerősítenie és továbbfejlesztenie. Éppen ezért kiemelt fontosságot tulajdonítok annak, hogy a színház erőteljesen nyisson a legfiatalabb, még óvodába, iskolába járó korosztály felé. A felno ̋tt generációk igényeinek kielégítése mellett, ám azokkal egyenrangúan. Remélhető, hogy a jövő szegedi közönsége nagy számban vájt fülű lesz, ezért viszont most kell elkezdenünk a következetes és átgondolt munkát.
Nem csak és kifejezetten a színház, hanem mindannyiunk érdekében. (....)" A teljes pályázat itt elérhető.

 

További pályázatokat itt olvashat: