"El kéne jutni a tengerig" - Cserhalmi György 65 éves

Vasárnap tölti be hatvanötödik életévét Cserhalmi György Kossuth-díjas színész. Ez alkalomból köszöntjük összeállításunkkal. 

Cserhalmi György pályájáról röviden:

Budapesten született, operaénekes édesanyja révén már kisgyerekként a művészetek közelébe került. Főiskolai tanulmányait követően néhány évadot Debrecenben és Veszprémben töltött, majd két évig a Nemzeti Színházban volt. Fél évtizedig a Mafilm színtársulatában dolgozott, 1983-ban a Székely Gábor és Zsámbéki Gábor irányításával induló, legendássá vált Katona József Színház társulatának lett meghatározó tagja. 1989-ben visszatért a Nemzetibe, a kilencvenes évek elején pedig rövid ideig a Labdatér Teátrum művészeti vezetőjeként dolgozott. Féléves amerikai távollét után 1994-ben csatlakozott a Székely Gábor vezette, újonnan alakult Új Színházhoz, majd a Radnóti Színház társulatához, végül a Thália Színházhoz. Legközelebbi bemutatója márciusban ugyanott a Bombaüzlet?! - 100 év pesti kabaréja lesz.

Több mint kétszáz filmet forgatott, egy időben állandó szereplője volt Jancsó Miklós filmjeinek. Az egykor első osztályú vívóként is ismert színész soha nem vett igénybe kaszkadőrt, a hitelességre törekedve Az igazi Mikulás című filmhez alapfokon még zongorázni is megtanult. 

Cserhalmi György a tévében is szerepel, ő vezeti a Múlt-kor című televíziós történelmi magazint.
A sokoldalú színész készített zenés lemezt is (Básti Julival a Hallgass kicsit, Novák Péterrel Eklektikon címmel). Bár saját bevallása szerint a könnyűzenéből csak a Beatlest, a Rolling Stonest és a Simon és Garfunkel duót szereti, komolyzenét pedig inkább egyedül hallgat, a Férfi és nő című zenés műsorban Básti Juli, Udvaros Dorottya és Kulka János társaságában többször is fellépett Dés László és Bereményi Géza dalaival, valamint közreműködött a Születtem Magyarországon című Cseh Tamás-emlékelőadáson.
Színházi rendezőként is kipróbálta magát: Zalaegerszegen Arthur Miller Pillantás a hídról című drámáját és a Villa Negra című komédiát állította színpadra, Debrecenben pedig a Boldogult úrfikoromban című darabot, amelyet Krúdy Gyula regényéből Parti Nagy Lajos írt. Cserhalmit szoros kapcsolat fűzi a hajdú-bihari megyeszékhelyhez: ő jegyzi Szebeni András fotóművész Debrecenről szóló albumának kísérőszövegét.
Megkapta a Balázs Béla-díjat, az érdemes művész címet, 1990-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, és több alkalommal is elnyerte a magyar filmszemlén a legjobb férfi alakítás díját (legutóbb 2005-ben A temetetlen halott és A fény ösvényei című filmekért). 2003-ban az Európai Unió filmes életműdíjával tüntették ki. 2005-ben Prima Díjat kapott, 2011-ben ő volt a Magyar Filmszemle nagyjátékfilmes zsűrijének elnöke, tavaly pedig a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) díszvendége. Idén január végén neki ítélték a makói önkormányzat Páger Antal Színészdíját.

CserhalmiGyorgy

Cserhalmi Györgyről saját szavaival:

Álmok: Én mindent megkaptam. Ha nem moziban, akkor a színházban, ha nem a színházban, akkor a moziban, vagy ha nem itt, akkor a televízióban, de mindent elértem. Eszembe sem jutott, hogy álmaim legyenek, mert nem volt rájuk szükségem.
Gyerekkor: Kisgyerekkoromban Pesten éltünk, de anyámat 1956-ban elhívták az Operaház kórusából a debreceni operatársulatba. Amikor apámat kirúgták az állásából, ő is a színháznál kezdett dolgozni, mint kellékes. Szóval ezért számítok én debreceninek. Ennek köszönhetem, hogy gyerekkoromtól ismertem Latinovits Zoltánt. Apám is bácskai volt, így kerültek jó barátságba. Révfülöpön is sokszor együtt voltunk. Gyerekként szerepelgettem is a színházban. Még 1959-ben Zoli apródja voltam A királyasszony lovagja című előadásban.
Egyetem: Gáti tanár úrtól féltem, de aztán megszerettem. Nádasdy, az akkori rektor fantasztikusan tudott beszélni a zenéről meg az irodalomról. Az osztályfőnökünk, Békés tanár úr mellett már ott asszisztenskedett Székely Gábor és Zsámbéki Gábor. Nem voltunk jó osztály, nagyon vártuk már, hogy vége legyen. Szét is szaladt a társaság.
Felnőttség: Ha az ízületeimet meg a csontjaimat faggatod – bizony felnőttem. De különben infantilis marha vagyok. A felnőtté válás nem mindenkinek áll jól. Meg ha megkaparod, a legtöbb ember nem is nőtt fel. Nem felnőttek, ahogyan az apám vagy a nagyapám azok voltak: mögöttük teljesítmény és felelősség állt, ők meg tudták tartani a rájuk bízott dolgok méltóságát minden sugallat ellenére. Azok, akik eltolják maguktól a felelősséget, akik áthárítanak, azok nem felnőtté válnak, csupán kapcsolati tőkésekké lesznek.

Debreceni színház: Kirúgtak! Tar Feri igazgató azt hitte, hogy jó drámaíró, pedig nem volt az. Sírkő pántlikával című „remekművével” bejárta a színházakat, de sehol sem akarták bemutatni. Megrendeztette hát Ruszt Józseffel a saját színházában. Amikor visszaadtam a szerepemet, nagyjából tudtam, hogy mi lesz a reakció. Akkoriban nem lehetett büntetlenül kiszállni egy produkcióból. Amikor Zoli meghallotta, hogy mi történt, azt mondta: „Ez a garancia, hogy belőled színész lesz!”

cserhalmi Képesség: Emlékszem egy régebbi debreceni Hamlet-előadásra. Két kollégám kezdettől fogva szövegmondási problémákkal küszködött, többször rosszul emlékeztek. Aztán jött a nagymonológ. A szöveget ugyan tökéletesen tudtam, de a játékban valami nem sikerült, emiatt néhány másodpercre megakadtam. És abban a pillanatban már ugrott a két derék kolléga, és súgták a szövegemet. De jó fiúk! – gondoltam –, a sajátotokban bukdácsoltok, de az enyémet hibátlanul tudjátok! Ám a rendezők között is akadnak, akik nem hiszik el, hogy az adott figurát a színész ismeri legjobban, aki jó ideje azt tanulja, arra készül, abban él! Megmutatják, elmagyarázzák, kioktatnak, hogy mit, hogyan, miként kell csinálni! Akkor minek a színész?! Játssza el ő! Makk Károly attól is zseniális, hogy megbízik a színészeiben. Szereti őket, és hagyja játszani, szerencsés esetben szárnyalni őket. És azt is tudja, hogy létezik olyan, mint tehetség vagy alkalmasság. Hogy attól, mert gyomron vágnak, kiéheztetnek, megaláznak egy színészt, nem fogja tudni eljátszani a nyomorultságot, csak akkor, ha ő azt valóban lelkében is átélte, és van képessége hozzá! Hatalommal, erővel, félelemmel, kiszolgáltatottsággal nem lehet szólásra bírni a lelket! A benső csak a méltóságra, szeretetre rezonál.
A Radnóti idején: A Katonában, az Új Színházban is jól elvoltam. Elég alázatos tagja tudok lenni egy társulatnak. Nem tolom magam előtérbe, más dolog, hogy néha több szerepet osztanak rám, mint kéne, vagy amennyit a többiek idegrendszere el tud viselni. De nem verem az iroda ajtaját. Ez öngyilkosság lenne. Jó bejönni játszani, jó bejönni próbálni, és megint vannak olyan furcsa lelkiismeret-furdalásaim, ha elrontok valamit, ami fiatalon nagyon bántó volt. Nem tudom, mintha kezdődne valami, ami jó, ami csak fiatalon jellemző. De lehet, hogy ez is csak valami átmeneti kóbor érzés bennem.
Szabadúszás: A szabadúszás egyfajta magatartás. Mindig azt jelenti, hogy valamivel nem elégedett az ember, mindig ennek a fényében vagy árnyékában kell nézni egy szabadúszói státust. Én tulajdonképpen meglennék vele életem végéig, miközben az úgynevezett jó éveim, amikor nagyon sokat gondoltam erről a szakmáról, mindig társulathoz kötődnek. Önmagában azonban egy társulat is kevés. Mi ezzel úgy vagyunk – legalábbis ez az énfajta –, hogy emberhez megyünk. Ha valakiben hiszünk, akkor odaállunk mellé. 

Barát: Mióta úgynevezett „divatos színész” lettem, nagyon sokan jelentkeznek azzal, hogy ők fedeztek fel engem. Hát nem igaz, mert engem a Gábor (Bódy Gábor) fedezett föl, mégpedig a következőképpen: a Kozákot nem adta ki Kazimir Károly, a Thália Színház diktátora a Jancsó Miklósnak. És akkor a Gábor belehallgatott ebbe a beszélgetésbe, ami a Thököly étteremben volt, és azt mondta, hogy ti mind meg vagytok bolondulva? Minek neked a Kozák? Itt van a Cserhalmi. S akkor a Jancsó csinált egy próbafelvételt. A Gábor ott volt, végignézte, és azt mondta, hogy na ugye, tessék. Szóval ilyenformán ő hozott be engem ebbe az úgynevezett filmes köztudatba. És hát aztán a Psyché alatt teljesedett ki a kapcsolatunk. Mi már előtte laktunk együtt, kényszermegoldásból, mert az én családom Debrecenben élt. Neki ugye volt is meg nem is volt, mindenféléket kitaláltunk. Itt laktunk ebben a lakásban, ami akkor egy ilyen hipszter volt, leromlott, romos állapotban. Fantasztikus dolgok történtek ebben a lakásban. Nem kell semmi rosszra gondolni. A legemlékezetesebb élményem, hogy egy szál villanykörte lógott a másik szobában. S hajnalban hazajöttünk valamilyen lebujból, és fölütött egy könyvet. Valamilyen filozófiai értekezés volt, és elkezdte olvasni úgy a lámpa alatt. S én még így félálomból néztem, és elhatároztam, hogy reggel ha törik, ha szakad, nem felejtem el, és megkérdezem, hogy mit olvastál. És mit ad Isten, megkérdeztem és szóról szóra elmondta, hogy mit olvasott. Aztán laktunk együtt a Törökvészi úton. Ott is ilyen kényszerhelyzetből adódóan. Aztán laktunk együtt a Sobiesky János utcában. Szóval gyakorlatilag a fél Budapesten. Én nem tudom az összes napnak a történetét elmondani. Volt lottószelvényünk, amin együtt értünk el hármas találatot: 640 forintból vacsoráztunk. Hihetetlenül boldogan és büszkén. A vacsoráért fizettünk valamit, nem tudom, mit, és a többit eliszogattuk.

De ez a barátság ez abban az értelemben is igaz volt, hogy a Gábor aztán nem felejtett el, amikor én lekerültem vidékre. Rendszeresen lejött előadásokra. Rendszeresen el is aludt, nem mondom. Sok dicséretet különben nem kaptam tőle. Illetve nem is engem bántott, – nem is bántás volt ez vagy szidás, vagy korholás – hanem inkább a pangó, az alvó színházat. Erre rögtön a legegyenesebb úton reagált ő, az unalmas előadásokon rögtön elaludt.

cserhalmi2

Szülő: Sárika néha megemlíti, hogy amikor az ő korosztályában a mi generációnkról esik szó, akkor előbb-utóbb valahogy előkerülök, mint a tiszteletre méltó kivételek egyike, és ettől ő büszkeséget érez. Persze nehezen mond ilyesmiket, kínos is csak úgy odaállni a papa elé és dicsérgetni, de néha, amikor látja, hogy éppen a béka feneke alatt vagyok, akkor mondja, hogy: Apa, hidd el, hogy ez fontosabb mindennél! És akkor ez nagyon jólesik, és el is hiszem neki. Kenyeret ugyan még nem lehet érte venni, de mégis valószínű, hogy ez fontosabb annál, meg általában mindennél! Többre szerintem nem is vágyhatunk, mint hogy a gyerekeink kicsit büszkék legyenek arra, amik vagyunk, akik lettünk, amit csináltunk, képviseltünk, tettünk, vagy éppen nem tettünk... Ez számomra különösen fontos, mert ez jelzi, hogy nem csupán arról van szó, hogy áthőbörögtem az egész életemet – mint ahogy hajlamos lennék gondolni olykor –, hanem valamit mégiscsak konzekvensen csináltam, képviseltem, aminek jelentősége van mindmáig…
Azonosság: Hál’ istennek, nem vagyok azonos a szerepeimmel, az nagy baj is lenne. Az életem ugyanolyan vegyes, mint bárki másé. Vannak jó és rossz pillanatai. És ezek megfelelő arányban vannak jelen. Nem mindig örül az ember az aránynak, de ez van.
Esélyek:  Mindig jön valaki a mániáival, aztán megy a mániáival. Akkor megint jön valaki a mániáival, megy a mániáival. Ha az embernek van valami dolga és rájön, hogy az csak kiszolgál valakit, valami karrierhez dobbantó vagy éppen bársonyszőnyeg, akkor nem szívesen hever ott a lába előtt. Jó lenne már valamit nekünk is kezdeni magunkkal, de erre most nincs sok esélyünk.
Naivitás: Számtalanszor elgondolkoztam azon, hogy föl kéne adni, és eleve prekoncepcióval kellene közlekednem a világban. De nem adom föl, mert ez egy olyan tulajdonság, amit érdemes pátyolgatni, ápolgatni. Mert én ettől nem leszek különb, csak más. És ez a másság számomra jó. Az, hogy én becsapható vagyok, hogy átverhető vagyok, hogy csalódhatok, nagyon jó. Erről én semmi áron nem mondanék le. Mert végül is ez az egész én vagyok. És ez a fajta naivitás, amikor az ember már túl van a csalódáson, nagyon közel visz a megismeréshez. (…)Mondjuk úgy, hogy mostanában odafigyelek az emberekre - ez nem azt jelenti, hogy el is járok közéjük -, és ez azelőtt tényleg nem volt jellemző. Megpróbálom megérteni őket. Ettől viszont az ember olyan sérthető lesz, hogy nem tudom, melyik volt a jobb, amikor betonkeményen lepattant rólam a világ, vagy amikor mindent beengedek, és hagyom áradni.

Mai magyar: A mai magyar társadalom beült a különböző szappanoperák elé, és azok szerint éli az életét. Ha a szappanoperában éppen válnak, gyereket csinálnak vagy kávézót nyitnak, akkor a családok is ezt teszik. Nem gondolom, hogy van egy saját belső útja a társadalomnak. Ez egy médiatársadalom, ijesztő, ahogy egyre ócskább rétegekbe süllyed.
Honnan fakad a mély megosztottság?: Onnan, hogy mindenki máshogyan képzeli el a boldogulását. Ha egy párt azt mondja, hogy én segítek neked boldogulni, akkor az a párt nagyon rosszul cselekszik, de még rosszabbul cselekszik az, aki ezt elfogadja. Namármost, ezt az egész színházi szakma megtette, és innentől kezdve lehet háborúzni. Nincsen józan eszünk. (...) Valamiért csodára várnak az emberek, holott semmiféle csodára nem lenne szükség, csak pénzre.
Gyávaság: Ami ma Magyarországon modern színház, az jórészt megtörtént velünk már a 80-as években. A vak ló bátorságával küzdünk, miközben Moliére vagy Bulgakov „gyávaságára”lenne szükségünk. Az utolsó húsz évben végig kellett néznem, ahogyan a kultúrpolitikának nevezett valami ki akart találni bennünket. Ahogy mindenki mást is… ahelyett, hogy kultúrpolitika helyett politikai kultúrát teremtettek volna. Ezen a kényszerpályán a színház is betagozódik, hogy túléljen. És ennek ára van.

cserhalmi3 Vagyok: Színész vagyok, földönfutó szabad ember, aki hol haraggal, hol részrehajlással, a maga bőrét is kockáztatva mondja véleményét a világról. Ez a mondás hivatás, a hivatás meg felelősséggel jár. Minden este öt-hatszáz ember személyesen ellenőrzi az adóforintjait – ez is felelősség. De sokkal inkább az, amit közlünk, amit képviselünk. 
Élet: Nagyon akartam az életet. És a mai napig nagyon akarom. Az, hogy az ember nem nyüzsög, és nem jár el nyilvános marhaságokra, nem azt jelenti, hogy nem szereti az életet. Épp ellenkezőleg: az életet szereti, és nem a mázt meg a zománcot. (…) Vannak benne derűs fejezetek, vannak benne nagyon nehezek, aztán vannak benne köztes, viszonylag nyugodt helyzetek. De megnézve az egészet, erre mondja Füst Milán: "Mert sokat hibázott? Ez is benne van, abszolút... Ez az egész pont olyan, mint amikor megpróbál egy patakocska eljutni a tengerig, és ez nem jön össze." Na, hát így gondolom én ezt az egész, úgynevezett sikertelen életet. (…) Még nincs vége. És el kéne jutni a tengerig.

Folytatást itt talál.

Forrás: OSZMI, Filmvilág, MTI, Nők Lapja, Magyar Narancs