Fodor Tamás búcsúzik Kézdy Györgytől

Fodor Tamás a ligetműhely.hu oldalán búcsúzik Kézdy Györgytől.

Részlet Fodor Tamás búcsújából:

Visszahívlak. Ez volt, amit utoljára mondtam neked a telefonba. Hogy most éppen nem érek rá,tudod, a számlák, a szabadelvűek, a szerepek. Persze nem egészen így történt, hiszen ezeket a hivatkozásokat letiltottam magamban. Az egyiktől idegenkedtél, a másikkal szemben szkeptikus voltál, a harmadikról… én szégyelltem beszélni neked, bár te szeretted, hogy dolgozom, hogy aszínháztól nem érek rá, de én meg nem akartam érezni a tehetetlenséget, hogy nem tudok tenni azért, hogy a színházak, a tönkretett rádió, a futószalagon működő szinkron – ahogy minden színész várja, sőt, elvárja ‑ hívjon téged.
És ha nincs hívás, nem tudunk fellépni. Nem tudunk vallani a világról, a világnak. Te a hívást vártad, ameddig erőd volt rá.
Pedig nagy utakat tettél meg ebben a kis világunkban: Debrecen, Pécs, az Egyetemi Színpad, Kecskemét, Nemzeti, Játékszín, Szolnok, Veszprém, Belvárosi és persze a Stúdió K. Az utakon sokszor találkoztunk 45 év alatt hosszabb-rövidebb ideig. Szolnokon sokat, a végén, a Stúdió K-ban meg boldogan.

kezdygyorgy
A 60-nál több film és tévé szerepen túl a színházi alakítások, amelyek közül találomra emelek ki néhányat: a III. Richárd és a 301-es parcella bolondjának címszerepei, Székely János: Caligula helytartójának bölcs rabbija (ma is hallom, és nem is tudom máshogy mondani, mint ahogy te akkor:„A hatalom természetes / Végső határa az a pont, ameddig / Az alattvalók hűsége kitart. / Ha nincs ilyen pont, méltóságát veszti / Az emberélet, szégyen lesz leélni”.  
Aztán persze Molnár Ferenc: Az üvegcipőjének Sipos ura, Csehov: Cseresznyéskertjének bolondos Gajeve, Füst Milán: Margit kisasszonyának vezérigazgatója, Csáth Géza megcsalt és elárvult kishivatalnoka A Janikában. (A közönségtől karnyújtásnyira megélt, hihetetlenül precíz, szinte fiziológiailag pontos megformálása) és Euripidész Bakkhánsnőkjének városalapítója, Kadmosz – és… tovább nem sorolom, mert épp ez itt a bökkenő.
Vártad a hívást és a visszahívást. Ahogy mosolygós önéletrajzodban írtad: „Meg még jó játszani is!” Mindenki tudta, hogy nyugtalanul egyéni gesztusokat kereső, korszerűen kíváncsi, pontosan elemző, intenzív színész vagy, de hú! nehéz ember! Váratlanul tör ki, mint a tűzhányó, nem adja könnyen magát. A szerep, a darab, a szemlélet igazságáért bizony küzdeni kell vele. Jó, aztán megöleli az embert, akivel előzőleg még ordítva vitázott, és feltölti magát a tőle kapott részigazságokkal is, integrálja azokat.

A folytatást itt olvashatják.