Budapesten is bemutatkozott a Zenthe Ferenc Színház

Budapesten is bemutatkozott a Nógrád megyei Zenthe Ferenc Színház: a tavaly alakult salgótarjáni társulat Albert Camus Félreértés című művével vendégszerepelt kedden a Thália Színházban.


Az esti előadás előtt a társulat és az intézményt fenntartó városi önkormányzat által tartott sajtótájékoztatón a szervezők város- és színháztörténeti jelentőségűnek nevezték az eseményt.


Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere az MTI-nek elmondta: száz évnél fiatalabb a városuk, viszont a helyi színházi élet jóval idősebb ennél, hiszen az egykori acélgyári olvasóegylet műkedvelő társulata 1887-ben alakult. A főként gyári értelmiségiek és szakmunkások színjátszó csoportja megkedveltette a salgótarjániakkal a színházművészetet, ugyanakkor professzionális színházat nem tudtak Nógrádban létrehozni. Mivel a befogadó színházuk nem pótolhatta a helyi közösséget építő, a városi identitást erősítő társulatot, az önkormányzat fölvállalta a produkciókat is létrehozó színházi tevékenység támogatását – tette hozzá a polgármester.

 

meghívó2

 

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. évtől, önként vállalt közszolgáltatási feladatként támogatja a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. szervezeti keretein belül a színházi tevékenységet. A polgármester közölte: idén az intézmény alapító okiratát úgy módosították, hogy jövőre már jogosultak legyenek állami támogatás fogadására. A társulat előadásaival a Salgótarjánról alkotott képet is szeretnék formálni.

 

Szabó Sándor, Nógrád megye kormánymegbízottja arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyi közösség értékeinek bemutatásához fontos az önkormányzati és az állami támogatás is. Simon Lajos, a Zenthe Ferenc Színház igazgatója elmondta: mintegy százmillió forintra tehető az a támogatás, amelyet az önkormányzat jóvoltából a színházra fordíthatnak. Az 562 férőhelyes színházteremben tavaly nyolc bérletes előadássorozatot tartottak, a 37 előadást összesen 17 200 néző látta. A társulat tervezi, hogy vendégjátékon mutatkozik be a Kárpát-medence több színházában.

 

Sándor Zoltán, a teátrum művészeti vezetője közölte: olyan színházat szeretnének csinálni, amely méltó a névadóhoz, amelynek előadásai "trükkös eszközök használata nélkül" is képesek a nézőben maradandó emléket hagyni. A darabválasztásban pedig arra törekednek, hogy a társulatot, s ha kell a nézőt is "próbára tegyék".

 

Forrás: MTI