Elhunyt Slawomir Mrożek

Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Slawomir Mrożek, az abszurd humor nemzetközi hírű mestere.

 

Az írót Nizzában érte a halál - közölte az őt képviselő két kiadóház, a Noir sur Blanc és a Wydawnictwo Literackie.

Slawomir Mrożek 1930. június 29-én született Borzecinben. Pályafutását grafikusként kezdte, szatirikus rajzait 1953-tól publikálta a Przekrój magazinban, majd 1958-tól ő szerkesztette a Postepowiec című hetilapot, elbeszéléseit pedig kötetben adták ki. Első színpadi darabja, a Rendőrség is ekkor jelent meg, amely a hatalom abszurditását boncolgatja. A világhírt az 1964-ben született Tangó című darabja hozta meg számára, a művet többek között Tom Stoppard is átdolgozta.

mrozek
Slawomir Mrożek 1963-ban emigrált Lengyelországból, és Olaszországban telepedett le, majd 1969-től, első felesége halálát követően Párizsban élt. 1987-ben vette feleségül Orario Rosas színházi rendezőt, akivel két év múlva Mexikóba költöztek, és egy gazdasági birtokot működtettek. Innen az országot elborító erőszakhullám miatt kellett távozniuk 1996-ban, hiszen már saját alkalmazottaik fegyverrel fenyegették őket.. 

2002-ben szélütés érte, aminek következtében újra meg kellett tanulnia pontosan fogalmaznia, és vissza kellett nyernie emlékezőképességét. Ezt a küzdelmet örökítette meg Baltazár című könyvében.

2008-ban Dél-Franciaországba költöztek feleségével. Utolsó alkalommal idén júniusban kereste fel szülőhazáját, ahol részt vett legújabb darabja színházi bemutatóján, mely a Karnawał, czyli pierwsza żona Adama (Karnevál, avagy Ádám első felesége) címet viseli.

Mrożek a legtöbbet fordított lengyel szerző Magyarországon. Drámái és humoros elbeszélései már 1957 óta jelennek meg magyar nyelven.