A megújulás jegyében kezdődik az új évad Marosvásárhelyen

A megújulás jegyében tervezte meg az új évadot a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, amely hét saját bemutatóval várja közönségét.


Keresztes Attila, a társulat művészeti vezetője a MTI-nek szerdán elmondta, az alkotókat (rendezőket és szerzőket) úgy próbálták összeválogatni, hogy a megújulás jegyében szülessen meg az új évad, hiszen a jó értelemben vett kísérletezés nélkül a színház meghal. A művészetnek mindig az a nagy kihívása, hogy az alkotónak nem a múlthoz, hanem önmagához képest kell megújulnia, úgy kell mainak lennie, hogy a múlt minden tapasztalatát hordozza, ugyanakkor meg kell találnia a sajátos egyéni hangját - hangsúlyozta.


Marosvásárhelyen fog rendezni Radu Afrim, aki egy nagyon érdekes, kísérletező, szabadgondolkodású rendező. Ő egy meglepetés-előadást fog színpadra állítani - mondta Keresztes. Kiemelte, hogy a marosvásárhelyi színház Erdély két legelismertebb magyar teátrumával, a sepsiszentgyörgyivel és a kolozsvárival is bérletcserés együttműködést kötött. Így a marosvásárhelyi közönség láthatja a Bocsárdi László által rendezett Ilja próféta és A fösvény című előadásokat, amelyek a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciói. A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata pedig a Silviu Purcarete által rendezett Gianni Schicchi című operával vendégszerepel.

 

EVADNYITO sajtotajekoztato Marosvasarhelyi Nemzeti Szinhaz foto 02

 

Marosvásárhelyen emellett bemutatják Varró Dániel és Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című zenés kalandjátékát, amelyet Keresztes Attila állít színpadra. Szintén ő rendezi meg Beaumarchais Figaro című vígjátékát. Az orosz Tufan Imamutdinov Szuhovo-Kobilin Tarelkin halála című művét állítja színpadra.


Székely Csaba Hogyne, drágám! című zenés tragikomédiáját Sebestyén Aba rendezi. A színház Sorin Militaru román rendezőt is felkérte együttműködésre, ő Euripidész Alkésztisz című tragédiáját rendezi meg, Harsányi Zsolt pedig Osztrovszkij Erdő című komédiáját állítja színpadra.


Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója egy szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tavalyi évadban csaknem 60 ezren látták a marosvásárhelyi színház magyar és román társulatának előadásait, és az idén arra törekednek, hogy ezt a nézőszámot stabilizálják. A marosvásárhelyi színháznak az elmúlt 25 évben nem volt ilyen sok nézője, mint a tavalyi évadban – tette hozzá Gáspárik Attila.

 

Forrás: MTI