Elérhető Eszenyi Enikő pályázata a Vígszínházért

Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója közzétette pályázatát, amellyel újra indul a teátrumért.

vilar

 

Részlet Eszenyi Enikő pályázatából - Prológus:

Színházigazgatói pályázatot írni nem könnyű feladat, hiszen a folyamatosan változó gazdasági helyzetben, nehezen megjósolható anyagi feltételek között lehetetlen pontosan kiszámítani a jövőt, bátran tervezni.

A nehézségek ellenére az elmúlt négy és fél év eredményei, a társulat és a színház dolgozóinak lelkesedése, a közönség ragaszkodása rendkívül inspiráló számomra, és nagy erőt ad ahhoz, hogy a következő öt évről merészen álmodozzak.

Nekem a Vígszínház az otthonom, ahol több mint harminc éve vagyok társulati tag. Már színészhallgatóként is itt voltam sok bemutatón, szenvedélyesen érdekelt, mit rendeznek mestereim, kik és hogyan játszanak. Amikor a Vígbe kerültem gyakorlatra, Horvai István volt az igazgató, és így testközelből követhettem végig nagy rendezők és legendás színészek munkáját. Különböző ízlésű, de nagy tehetségű rendezők alakították akkor a színház profilját: Horvai István mellett Kapás Dezső, Marton László és Valló Péter – akikkel később mind lehetőségem volt együtt dolgozni, és olyan színészóriások játékát csodálhattam, mint Darvas Iván, Páger Antal, Tábori Nóra, és Ruttkai Éva, akinek művészete és embersége örökre belém égett.

A színészeten kívül mindig is érdekelt a teljes színházi alkotófolyamat: a színpadi szöveg születése, a látvány megkomponálása, egy előadás komplexitása, és egy idő után úgy éreztem, saját gondolataimból többet szeretnék megmutatni. Ezért kezdtem rendezni. Első rendezői munkám 1991-ben, Büchner Leonce és Lénája volt – amely nem a Vígben, hanem a Budapesti Kamaraszínházban jött létre. A produkció sikerét díjak és külföldi vendégjátékok jelezték Bécstől Berlinen át Amszterdamig.

Első rendezésemet látva Marton László igazgató bizalmat szavazott nekem, és felajánlotta, hogy a következő évadban rendezzek a Vígszínház nagyszínpadán. A felkérést természetesnek vettem, s csak a munka során jöttem rá, hogy milyen irgalmatlanul nehéz és összetett feladat egy ilyen hatalmas színpadi teret betölteni, s egy ilyen óriási, több mint ezer férőhelyes nézőteret meghódítani. Később épp ez a nagyszínpadi jártasságom lett nemzetközi rendezői pályám alappillére. Rendezhettem a Szlovák Nemzeti Színházban, a pozsonyi Aréna Színházban, a prágai Nemzeti Színházban és a Bez zábradliban, és meghívást kaptam a washingtoni Arena Stage-től is, de színésznőként és rendezőként is mindig hűséges maradtam a Vígszínházhoz, melynek 2009. február 1-jétől igazgatója lettem.

 

eniko
Bár sok kihívással kellett szembenéznem, az elmúlt négy és fél év nem tántorított el, sőt: mivel már ismerem a korlátainkat és lehetőségeinket, azt gondolom, még megfontoltabban, kiegyensúlyozattabban tudom a Vígszínházat vezetni.

Eddigi igazgatásom alatt művészi céljainkból, vállalásainkból sokat megvalósítottunk: a Vígszínház megőrizte értékes hagyományait, képes volt folyamatosan megújulni és eddig ismeretlen arcait is megmutatni közönségének. A repertoár gazdagodott, és a nézőszám a nehéz gazdasági helyzet ellenére sem csökkent, inkább emelkedett. Több új magyar és külföldi kortárs darabot tűztünk műsorra, új fordítások és új magyar drámák születését szorgalmaztuk, támogattuk és biztattuk szerzőinket, fordítóinkat. Szoros és jó kapcsolatot ápoltunk a társművészetek intézményeivel és vezetőivel. A társulat erősödött és megfiatalodott. A színház nemzetközi kapcsolatrendszere bővült: a régi kapcsolatok megszilárdultak, és új együttműködések születtek. Megújult a színház arculata, a marketing területén új és hatékony eszközökkel dolgoztunk, és növeltük a színház vonzerejét, népszerűségét és nézőszámát.

Köszönettel tartozom Budapest Főváros Önkormányzatának a bizalomért és a színház vezetéséhez nyújtott támogatásáért.

Hiszek a Vígszínházban – amelynek bonyolultságát színésznőként és rendezőként is megéltem – és hiszem, hogy tapasztalataim birtokában képes vagyok egy ilyen nagy hagyományú, több száz embert foglalkoztató intézmény igazgatására.

Sokakkal ellentétben, még mindig hiszek a nagyszínház erejében és létjogosultságában. Hiszem, hogy a nagyszínház nem vesztette el jelentőségét, vonzását és izgalmát, és érvényes művészi forma, legitim kulturális intézmény tud lenni, ha alázattal, szívvel és tehetséggel dolgoznak művészei.

Olyan színházról álmodom, amelyben megkerülhetetlen társadalmi valóságunk kritikai és elemző szemlélete, és amely meghatározó szerepet játszik a társadalomban.

Olyan színházról álmodom, amely igazi szellemi műhely, ahol egymásra figyelve, egymással vitatkozva érzékeny, nyitott emberek dolgoznak.

Hiszek a szakértelemben, az alkotóerő felébresztésében, az ihlet erejében és a becsületesen értelmezett mesterségben.

Miért pályázom újra? Mert elkötelezett és tehetséges kollégáim vannak, mert sok a Víghez hűséges munkatárs, mert csodálom az épületet, mert szeretek játszani, mert szívet melengető a közönség szeretete és ragaszkodása, és mert hiszek abban, hogy egy ilyen nagyszínház, mint a Víg képes estéről estére valódi értéket közvetíteni, és művészi élményt nyújtani sokszáz nézőjének. Tud valódi kulturális tényezővé válni, mert többszázezer ember műveltségéért felel. Azért pályázom, mert lelkesítő kihívás az a felelősség, amit a Vígszínház vezetése jelent. Azért pályázom, mert harminckét éve vagyok itt, mert ez az otthonom.

 

 

Forrás: Vígszínház