A FESZ közleménye a Játékszín 63,4 millió forintos állami támogatásáról

A Független Előadó-művészeti Szövetség közleményt adott ki, amelyben a Játékszín Nonprofit Kft 63,4 millió forintos támogatásának hírére reagál.

A FESZ közleménye:

 

A Független Előadó-művészeti Szövetség felhívja az Emberi Erőforrások Minisztériumát, továbbá a Játékszín vezetőségét, hogy ismertessék annak a tárgyalási folyamatnak a főbb elemeit és jogszabályi hátterét, amelynek eredményeképp a Játékszín Nonprofit Kft 63,4 millió Ft támogatásban részesült.

Örömmel vesszük, ha a kulturális kormányzat észreveszi és értéknek tekinti a színházak színvonalas szakmai programját, beruházásait és a munkahelyteremtést, de meggyőződésünk, hogy a kiutalt támogatások nem képezhetik különalkuk tárgyát.

 

fesz lead
A Játékszín jelenleg egyike azoknak a minősítéssel nem rendelkező színház-és táncművészeti szervezeteknek, amelyek éves működési támogatásukat pályázat útján nyerik el. (Akárcsak az összes független színház, táncszínház és befogadó hely.) Miként arra 2013. június 7-én kelt levelünkben felhívtuk az EMMI figyelmét, a 2013. évi működési támogatások kiutalása során a szakértőkből álló kuratóriumok döntését 29 helyen változtatták meg – így a Játékszín esetében is! A Játékszín pályázatát a miniszter által felkért szakmai kuratórium nem találta támogathatónak, a Színházművészeti Bizottság a döntést felülírva 7 millió Ft támogatást ítélt meg az intézménynek. A kurátorok 53 szempont alapján tekintették át a pályázók működési pályázatát, ezért – nem vitatva a Játékszín munkahelyteremtő és beruházó potenciálját – aggályosnak tartjuk a játszóhely egyéni tárgyalásokkal történő kiemelését.


Ismételten felhívjuk a Minisztérium figyelmét, hogy az átlátható finanszírozási rendszer a teljes kulturális terület és közigazgatás érdeke.
A fentiek értelmében tisztelettel várjuk a döntési folyamatot ismertető levelüket.

A FESZ Elnöksége