Pályázni lehet a színházbérletekre Tatabányán

A nagy érdeklődésre való tekintettel Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata idén is támogatja a színházbérletek vásárlását.

 

A tavalyi évben hagyományteremtő szándékkal életre hívott ötmillió forintos pályázati alapból, a közszférában dolgozók és a középiskolákban tanuló diákok kedvezményesen juthattak színházbérlethez a Jászai Mari Színház és Népházban.

 

tatabanya jaszai

 

A város közintézményeiben dolgozók hat előadást tekinthetnek meg kedvezményesen a Tolnay és Bánffy bérletek igénybevételével. Az Ifjúsági színházbérlethez való kedvezményes hozzájutással az iskolai és civil ifjúsági közösségek erősítését támogatja a város, a 14-19 éves fiatalok így négy előadást láthatnak a Latinovits bérlet megvásárlásával.

 

A Gobbi bérlet a tatabányai nyugdíjas klubok, közösségek és személyek részére nyújt lehetőséget, vissza nem térítendő támogatás biztosításával a Jászai Mari Színház, Népház 5 előadásból álló bérletsorozatának látogatásához.

 

A pályázatok beadási határideje: 2013. szeptember 20. A pályázati jelentkezéshez szükséges űrlaphoz az önkormányzat internetes honlapján, illetve a Polgármesteri Hivatal Humán Irodáján (2800 Tatabánya, Fő tér 6. III. emelet 320.) lehet hozzájutni.

 

Forrás, fotó: infotatabanya.hu