Drámapályázatot hirdet a komáromi színház

A Komáromi Jókai Színház felhívása.

 

A Komáromi Jókai Színház pályázatot hirdet szlovákiai magyar szerzők számára olyan színpadi librettó megírására, melynek központi témája a felvidéki magyar identitás fejlődése, alakulása a történelmi események tükrében.

 

Olyan - akár személyes ihletésű történeteket várnak, melyek a 1900-tól napjainkig követik, és híven tükrözik a felvidéki magyarság sorstörténetét. Fontos, hogy az egyes jelenetekben ne verbálisan bontakozzanak ki a viszonyok és a történet, hanem erős szituációkból álljon össze a történelmi füzér.

 

komarom jokai

 

A pályázóknak szerkezeti „sorvezetőként” a Le Bal című filmet ajánlják figyelmébe, mely ihletője volt az Össztánc és a Tančiareň című előadásoknak is. Ezt a struktúrát szeretnék átültetni felvidéki környezetbe. (Aki esetleg nem ismeri a filmet, forduljon a Jókai Színházhoz bizalommal.)

Díjak:
1. díj: 1200 euró
2. díj: 800 euró
3. díj: 500 euró


Alkotásaikat 2014. március 15-ig várják a következő e-mail címen: dramaturgia@jokai.sk.
vagy postai úton: Komáromi Jókai Színház, Petőfi utca 1., Komárno, 945 01.

Eredményhirdetés: a 2013/2013-es évad végén, 2014. júniusában.
Bővebb információ: dramaturgia@jokai.sk, 035/7908135.