A kecskeméti Hangyaboly nyerte a Vidéki Színházak Fesztiválját

A kecskeméti Katona József Színház Hangyaboly című produkciója lett a Vidéki Színházak Fesztiváljának legjobb előadása. A legjobb alakítás díját Ráckevei Anna és Besenczi Árpád vehette át, a legjobb mellékszereplőnek Kerekes Évát ítélte a zsűri.

 

A szombaton késő este tartott budapesti díjkiosztó ünnepségen a házigazda Thália Színház öt elismerése mellett különdíjakat is kiosztottak. A teátrum közlése szerint a legjobb férfi alakítás díját Besenczi Árpád kapta a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Üveganya című produkciójában nyújtott teljesítményéért. A legjobb női alakítás díját Ráckevei Anna vehette át a debreceni Csokonai Színház Jászai című előadásának címszerepéért. A legjobb mellékszereplőnek járó díjat Kerekes Éva kapta a tatabányai Jászai Mari Színház Édes Anna című előadásában nyújtott alakításáért.

 

hangyaboly kecskemet

Hangyaboly (Kecskeméti Katona József Színház)


A Jókai Anna író, Molnár Piroska színművész, Szekeres Adrien énekesnő, Jónás István, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatója és Kovács "Kokó" István olimpiai és világbajnok ökölvívó alkotta zsűri különdíját a Pécsi Nemzeti Színház Picasso kalandjai című produkciója nyerte.

 

uveganya

Üveganya (Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház)


A Magyar Teátrum című lap a legígéretesebb fiatal színészt jutalmazta, az elismerést Vaszkó Bence a nyíregyházi Móricz Zsigmond színház Tigris és hiéna című előadásában nyújtott alakításáért kapta. A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete Szabó Gabinak, a szegedi Nemzeti Színház Pipás Pista című "tanyawestern" előadásának címszerepéért ítélte oda díját.

 

tigris es hiena nyiregyhaza

Tigris és hiéna (Móricz Zsigmond Színház)

 

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) díját megosztva kapta a Veszprémi Petőfi Színház Adáshiba című előadása, valamint a Békéscsabai Jókai Színház Lear király című produkciója. A Kultúra.hu a Kaposvári Csiky Gergely Színház Othello Gyulaházán című produkcióját jutalmazta.

 

A fővárosi teátrum második alkalommal szervezte meg a Vidéki Színházak Fesztiválját azzal a céllal, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak a Budapesten kívüli teátrumoknak. Az egy hete kezdődött fesztivál ideje alatt összesen tizenegy produkciót - nyolc nagyszínpadi és három stúdióelőadást - láthatott a Thália Színházban a fővárosi közönség. A fesztivált 22 millió forinttal támogatta a Nemzeti Kulturális Alap.

 

Forrás: MTI