Markus Hinterhäuser lesz a Salzburgi Ünnepi Játékok intendánsa

Markus Hinterhäuser 54 éves zongoraművész, karmester és kulturális menedzser lesz 2017-től a Salzburgi Ünnepi Játékok intendánsa - jelentette be döntését szerdán a kuratórium, amely egyidejűleg megerősítette Helga Rabl-Stadlert az elnöki poszton 2017-ig.

Korábban is Markus Hinterhäusert tartották a 15 rangos pályázó közül a legesélyesebbnek, mivel 2010 októberétől egy évig - átmeneti periódusban - sikerrel, és főként konfliktusok nélkül irányította Mozart városának fesztiválját.

Markus Hinterhäuser 2014-től 2016-ig a Bécsi Ünnepi Heteket vezeti, de ingázni fog Bécs és Salzburg között. Utóbbi városban az Alexander Pereira, a Scalába távozó intendáns által előkészített program valósul meg 2015-ben és 2016-ban a prózai előadásokért felelős Sven-Eric Bechtolf vezetésével.

 

Hinterhaeuser

 

Markus Hinterhäuser az olaszországi La Speziában született, a Bécsi Zeneakadémián tanult zongorázni és a salzburgi Mozarteumban több mesterkurzuson vett részt. Szólistaként és zongorakísérőként híres partnerekkel, fontos koncerthelyszíneken lépett pódiumra. Rendkívül elkötelezett a kortárs zene, különösen Luigi Nono, Karlheinz Stockhausen, Morton Feldman, Ligeti György és Galina Usztyvolszkaja munkássága iránt.

 

1993 és 2001 között - Gerard Mortier idején - Zeitfluss címen olyan minifesztivált szervezett Salzburgban, amely a klasszikus kortárs muzsikát vallási és rituális nézőpontból mutatta be. Salzburgi munkatársával, Tomas Zierhofer-Kin énekessel és kulturális menedzserrel 2002 és 2004 között teljesítette ki ezt az irányt a zenés színházat és a társművészeteket is bevonva.

 

2006-ban, Peter Ruzicka utolsó intendánsi esztendejében visszatért Salzburgba az ünnepi játékokra, majd a következő vezető, Jürgen Flimm idején is népszerűsítette a kortárs zenét. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy 2012-től Pereira vezeti a fesztivált, Hinterhäuser kijelentette, hogy 2011 után már nem áll rendelkezésre, noha csendes és hozzáértő vezetői stílusát, kommunikációs készségét minden oldalról elismerték.

 

2014-től Hinterhäuser sokrétű programot kíván Frie Leysen színházigazgatóval és kulturális menedzserrel együttműködve megvalósítani a Bécsi Ünnepi Heteken. 2017-től tölti be hivatalosan a Salzburgi Ünnepi Játékok csúcspozícióját - most már nem átmeneti időre, hanem öt évre, 2021-ig.

 

A posztra tizenöten nyújtottak be pályázatot, köztük Luc Bondy, a párizsi Théatre de l'Odéon igazgatója - aki idén búcsúzott el a Bécsi Ünnepi Hetek intendánsi székétől és akit Markus Hinterhäuser váltott ezen a poszton -, továbbá Serge Dorny, a Lyoni Opera igazgatója, aki a múlt héten kötött 2014 szeptemberétől öt évre szóló művészeti igazgató szerződést a drezdai Semperoperrel. Sajtóinformációk szerint Peter de Caluwe, a brüsszeli Théatre de La Monnaie, valamint Pierre Audi, az Amszterdami Opera művészeti igazgatója szintén pályázott Salzburgba.