Az avoni kecske

Shakespeare bő kétesztendős volt, amikor Gyula elesett. A töröknek nem sikerült bevenni a stratégiailag döntő jelentőségű végvárat, csak megegyezést színlelve megszerezni, majd lemészárolni védőit.

Pedig itt tartottak ki legtovább, a másik két „véghely" - korabeli szóhasználattal -, Eger és Szigetvár stratégiailag nem volt olyan jelentős, mint a kollektív emlékezetből végül szinte egészen kitörölt Gyula. A hitszegésből eredő tragédia megpecsételte a nyugati civilizáció távoli zárványát, ismert, fél évezredes következménnyel.
És míg nyilvánvalóan semmiféle interferencia nem sejthető a két messzi vidék között, ugyanakkor kilencedik éve köti össze a távoli Londont és a még távolabbi Stratford-upon-Avont az az eseménysorozat, amelynek kedvéért Shakespeare szülőhelyéről zarándokolnak Gyulára azok, akik nem geográfiai vagy biográfiai törvényszerűségeknek rendelnék alá az identitást, hanem szellemieknek. És ez akkor sem túlzás, ha egyébként örömmel túlozna az ember, látva a világszínvonalú előadásokat, elmerülve a fesztivál zenei, szellemi vagy éppenséggel kulináris vonzásában; beszélgetésekben, konferencián vagy filmeken szemlélve mindazt, ami színpadon tárul fel estéről estére. A Londonból érkezett színháztudós, a számos fesztiválon otthonos Maria Shevtsova ezt úgy fogalmazta meg, hogy ha az embernek elege van abból, hogy patinás brit színházak is középszerű amerikai tévécelebekre osztják a Shakespeare-főszerepeket, hátha értük bejön a néző, és ennek megfelelően züllik előadás, színház, közönség; akkor el kell jönnie Gyulára, hogy azt érezhesse, mégiscsak van rend a világban. Esetleg még a Baltikumba.
Hogy van-e összefüggés Gyula sajátos történelmi sorsa, szellemi karaktere és a fesztivál jelentős sikere között, persze kétséges. Ha nincs, úgy a magyarázat ennyi: Gedeon József. A Várszínház igazgatója találta ki bő évtizeddel ezelőtt, hogy nemzetközi fesztivált rendezzenek a meghitt mezővárosban, hogy a meleg nyárestéken Titus Andronicus, Prospero vagy - mint idén - Hamlet töltse meg dilemmáival, emberi viszonyaival és ennek megfelelő tetteivel a valamikori végvárat, egyébként az egyetlen épen maradt középkori téglaerődöt Közép-Európában. És hogy ebből nemzetközi esemény lett, művészi és szellemi, az nemcsak látókör, tudás, szervezés, invenció és kifogyhatatlan energia kérdése, hanem elsősorban kreativitásé, mert a fesztivál évről évre komponálva van, nem kevésbé, mint egy előadás.
Idén a Hamlet köré szerveződött a fesztivál, ahogy tavaly A vihar mutatkozott meg többféle színpadi értelmezése által...

(Nagy András a gyulai IX. Nemzetközi Shakespeare Fesztiválról)