Verdi 200 - A Requiemmel indul a belgrádi zenei fesztivál

Guiseppe Verdi Requiem című művével kezdődik szombaton Szerbia legrangosabb és legrégebbi zenei fesztiválja, a BEMUS. Ezzel a koncerttel tisztelegnek a 200 éve született zeneszerző előtt.


A belgrádi zenei fesztivált 45. alkalommal rendezik meg október 12. és 21. között neves szerbiai és külföldi vendégek fellépésével.


A tervezett 11 koncert helyett idén csupán 8-at mutatnak be, a fesztivál ugyanis nem kapott elég támogatást. Zoran Eric zeneszerző, a fesztivál eddigi válogatója egyebek mellett éppen a rossz anyagi helyzet miatt mondott le. A pénzhiány miatt elmarad egy külön erre az alkalomra rendelt zenemű bemutatása, Ivana Stefanovic alkotása, valamint a Zenekar határok nélkül fellépése és a fiatal zenészek koncertje is.

 

rekvijem za bemus sajt eng


A zenei kínálat így is változatos. A nyitónapon, október 12-én Verdi Requiemjét a szerbiai televízió (RTS) szimfonikus zenekara és énekkara, a Collegium Musicum kórusa és a Branko Krsmanovic Akadémiai Kulturális Művészeti Egyesület kórusa adja elő.


Hétfőn Aleksandar Sandorov zongorakoncertjét hallgathatja meg a közönség. A művész Brahms-, Stravinsky-, Prokofjev- és Ginastera-műveket játszik.


Kedden egy szerbiai ősbemutatóra kerül sor. Isidora Zebeljan Dve glave i devojka (Két fej és egy lány) című operáját mutatják be Ran Arthur Braun rendezésében, nemzetközi énekesek közreműködésével.


A fesztivál negyedik napján, szerdán az Ensemble Metamorphosis nevű szerbiai formáció lép fel. A zenészek feladatuknak tekintik, hogy a kevésbé ismert alkotásokat is népszerűsítsék.


A német Heiner Goebbelsszel kiegészülve lép fel a szintén szerbiai Studio 6 formáció, akik első alkalommal adják elő Belgrádban Goebbels The Songs of Wars I have seen (A háborúk dalai, amelyeket láttam) című művét.


Október 18-án Schumann és Mendelssohn műveit élvezheti a belgrádi közönség, Ksenija Jankovic csellón, Nenad Lecic pedig zongorán játssza a műveket.


Vallási és világi kórusművek csendülnek fel az utolsó előtti napon az első belgrádi énekegyesület gyermekkórusának előadásában. Zárásként pedig a Les Musiciens du Louvre Grenoble lép fel. Belgrádban Bach-kantátákat és -versenyműveket adnak elő.

 

Forrás: MTI