Együttműködési megállapodást kötött a szegedi színház és az SZTE

Hosszú távú kulturális együttműködési megállapodást írt alá a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Szegedi Nemzeti Színház; az eseményre szerdán az egyetemi színházi nyílt nap keretében került sor.


Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója elmondta: a megállapodás tulajdonképpen a korábbi években kialakult gyakorlatot rögzíti. Ilyen például az évenként megrendezett nyílt nap, amelyen a hallgatók megismerkedhetnek a színház működésével, beszédtechnika-, ének-, táncórára mehetnek, színházi sminket készíttethetnek maguknak vagy jelmezekbe bújhatnak. A megállapodás kitér a különböző kedvezményekre is, amelyeket a hallgatóknak és az egyetemi dolgozóknak biztosít a színház.

 

Az együttműködési megállapodásban "információcsere" is szerepel: a színházi híreket elsőként kapja meg az egyetem, és az oktatási intézmény kulturális híreit a teátrum is terjeszti. Ezen kívül például az egyetemi zenei, szavaló versenyek, esszépályázatok koncepciójának kialakításában és zsűrizésében is részt vállal a színház. Az egyetem pedig különböző közönségdíjakat ad át a színházi évadban kiválóan teljesítő művészeknek, előadásoknak.

 

Szegedi Nemzeti Szinhaz

 

Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora az aláírás után elmondta: az egyetem nemcsak diplomák kiadásával foglalkozik, hanem az értelmiség nevelése is kiemelt feladata. Ennek pedig szerves része a színházba járás.

 

Elhangzott: a Szegedi Nemzeti Színház szerdai nyílt napja a Szegedi Nemzeti Színház, a Szegedi Tudományegyetem, az SZTE Kulturális Iroda és az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat közös szervezésben valósult meg a 18. Őszi Kulturális Fesztivál részeként. A hatodik alkalommal megrendezett nyílt napon az érdeklődőket a társulat tagjai vezették végig a kulisszák mögött. Este a Kisszínházban Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című előadást nézhették meg a hallgatók, majd beszélgetésre került sor a darab szereplőivel.


A napot este a Nagyszínházban a Szegedi Egyetemi Színház produkciója, az Interjú a vámpírral című táncjáték zárta.

 

Forrás: MTI