A szatmárnémeti színháznak volt a legtöbb nézője az erdélyi magyar társulatok közül

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának volt a legtöbb nézője a tavalyi évadban az erdélyi magyar színházak közül, a társulat előadásait összesen 40 ezren látták - derült ki a Transindex hírportál infografikájából.

A romániai magyar portál összegyűjtötte az erdélyi színházak sajtóirodáitól a 2012-2013-as évadra vonatkozó fontosabb adatsorokat. Ezekből látszik, hogy a szatmárnémeti társulat után a második leglátogatottabb színház a Csíki Játékszín volt, amelynek előadásait 39 ezren tekintették meg.

 

eszaki szinhaz

Szatmárnémeti Északi Színház (fotó: maszol.ro)


A szatmárnémeti és a csíkszeredai színház lakosságarányosan is a legjobb eredményt érte el. A szatmárnémeti színháznak a 35 ezer magyar lakosú városban 114 százalékos mutatója volt, a csíkszeredainak ennél is jobb, 130 százalék, hiszen a székelyföldi városban 30 ezer magyar él. A harmadik helyen a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata végzett 36 ezer nézővel, a negyedik helyet a nagyváradi Szigligeti Színház foglalja el 30 ezer nézővel.


Utánuk a Kolozsvári Állami Magyar Színház következik 26 ezer nézővel, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásait 19 ezer néző tekintette meg. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház produkcióit 15 ezren látogatták, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházét 14 500 néző. A listán szerepel továbbá az Aradi Kamaraszínház (12 500), a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (12 ezer), a kézdivásárhelyi Városi Színház (9500), valamint a sepsiszentgyörgyi M Stúdió (1600 néző).


A legtöbb bemutatója - tíz - a szatmárnémeti és a marosvásárhelyi színháznak volt. A grafikonok itt megtekinthetők.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása