"Mindig igen a válaszom" - Villáminterjú Feicht Zoltánnal

Feicht Zoltán, a  Psix Project Szkéné-beli 11 című bemutatójának egyik táncos-koreográfusa válaszolt. 

 

11 – fabula fatalis című előadásról:

 

A Psix Project tagjai Jantner Emese és Feicht Zoltán táncművészek, a Frenák Pál Társulat tagjai, a Szalai Anesz és Demeter Zoltán, az ANEZ nevű zenei formáció tagjai, Tzafetaas Roland, aki az animációért felel, és Molnár Péter, az előadás látványtervezője és rendezője.

A 11 című előadás egy magányos nő életébe avat be, aki keresi az ideális férfit, a számára ismeretlen, de áhított életérzést. Az összművészeti alkotócsoport kísérletet tesz arra, hogy a tánc, élő zene és a kép együttes nyelvén mesélje el az ő történetét. Egy történetet a képzelet és a valóság határán. Álomról, örömről, félelemről, haragról, végzetről.

 

Előadás időpontok: 
november 6. (szerda) 19:00 

november 7. (csütörtök) 19:00 


11 foto PinterLeo

 

Feicht Zoltán válaszolt:


- A mozdulatok hoznak állapotba, vagy a mozdulatok hozzák meg az állapotot? 

- Feicht Zoltán: 15 éves pályafutásom alatt előfordult mind a két eset. Néha a mozdulat szülte meg az állapotot, de többször volt arra példa, hogy az állapotból jött a mozdulat. A 11-nél is az utóbbi történt. A karakterek és a szerepek egy fix történet mentén épültek fel. Először azt keresgéltük, milyen érzéseket kell mozgósítanunk egy-egy jelenetben, és mi az a mozgásforma, ami illik a karakterekhez, ami jellemzi őket fizikálisan. Ha már abba az állapotba kerültél, amelyből kiindulhat a szereplőd, kialakul egy izgalmas kölcsönhatás a mozdulat és az érzéseid között, elindul egy pingpongszerű játék. Ahogy elkezdesz mozogni, tánccá válik az energiád, és az energia, ami megteremti a mozdulatot egyre mélyebbre visz abban az állapotban, amelyből kiindultál.

FeichtZoltan
- Jantner Emesével ez életetek első önálló koreográfiája. Hogyan dolgoztatok együtt? 

- Feicht Zoltán:  Nagyon szerencsés találkozás a miénk. Emese alapvetően Frenák-táncos, azokkal a módszerekkel, táncformákkal dolgozik, amelyek meghatározták az eddigi pályáját. Az én életem úgy alakult, hogy a klasszikus balettől kezdve, a cirkusz és a néptánc világán át a kortárs táncig mindent volt alkalmam megkóstolni. Így aztán széles ismeretanyaggal rendelkezem, az egyes technikákat bármikor fel tudom eleveníteni. De mindig azt vallottam, hogy a tánc egy tőről fakad. Egy nagy közös nyelv, aminek a fókuszában az ember áll, ezért tudnak a táncban összeérni egészen különböző előképzettségű emberek, mint például mi.

Emesével improvizatív módon kezdtünk el dolgozni, és a sokféle asszociáció végül koherens egésszé állt össze. Azt merem mondani, hogy izgalmas lett a darab, és egy inspiratív, kreatív csapatot hozott össze, aki mindent beleadott.

- Emesével arról is beszéltünk, vajon van-e Magyarországon hagyománya annak, hogy kortárs táncot nézzünk …

- Feicht Zoltán: A kortárs tánc rétegművészet. Nálunk is. De az ország méreteihez mérten talán még kevesebb embert érdekel, mint külföldön, hiszen nálunk egyáltalán nincs a köztudatban, mint feltöltődési, kulturálódási lehetőség. Az is igaz, hogy van még hova fejlődnünk, van még mit látnunk. Én is szeretnék sokkal többet, sokkal érdekesebbet látni.

 

proba 01
- Számodra hogy vált fontossá a tánc?

- Feicht Zoltán: Teljesen véletlenül lettem táncos. Színész akartam lenni, csak felvettek a Táncművészeti Főiskolára és ott ragadtam. A tánc a véremmé vált, nem engedem el. Nagyon jó csinálni, akkor is, ha fáj. Ez egy alapvető kifejezési forma, és számomra egy biztos pont az életben, egy olyan dolog, amit maximálisan élvezek és aminek maximálisan a birtokában vagyok. Ha szétesne körülöttem az élet, és semmi nem működne, a tánc akkor is éltetne. Amikor a Cirque du Soleilben dolgoztam, beteljesült az a vágyam, hogy egy élvonalbeli társulatnál kapjak szerepet. Az első évben 500 előadásom volt. Utána viszont csak 5. Ez elképesztő nagy váltás volt, föl  is tettem magamnak a kérdést, hogy érdemes-e még csinálom ezt. És rá kellett döbbennem, hogy minden körülmények között igen a válaszom.