Átadták a Junior Prima Díjakat színházművészet kategóriában

Nyolc fiatal művész - öt színész, egy-egy látványtervező, zeneszerző és balett-táncos - vehette át az idei Junior Prima Díjakat magyar színház- és filmművészet kategóriában szerdán az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

prima

 

A Prima Primissma Alapítvány és a kategória társalapítója, az FHB Bank elismerését Balázs Juli látványtervező, Keresztes Gábor zeneszerző, hangeffektus-tervező (Szputnyik Hajózási Társaság), Medvecz József címzetes magántáncos (Magyar Állami Operaház), valamint Molnár Nikolett (szolnoki Szigligeti Színház), Réti Adrienn (Vígszínház), Molnár Áron (Vígszínház), Krisztik Csaba (Forte Társulat) és Schruff Milán színművész kapta.


A kétmillió forinttal járó díjra érdemes fiatal tehetségeket idén is a magyar színház- és filmművészet elismert képviselői jelölték, a zsűri tagjai pedig több mint ötven jelölt közül választották ki az idei díjazottakat. Az elismerést negyedik alkalommal adták át.

 

fotoszkarossy

Fotó: Szkárossy Zsuzsa


Spéder Zoltán, az FHB Jelzálogbank Nyrt. elnöke kiemelte: a gazdasági válság kitörése óta eltelt öt év mindenkin mély nyomot hagyott, a bankokon is. "Elsősorban azért csatlakoztunk a Prima Primissima Alapítvány programjához, mert az értékek teremtése és megőrzése szempontjából a kiemelt figyelem mindig a fiatal generációk felé kell hogy forduljon" - tette hozzá.

A díjakat Spéder Zoltán mellett a zsűri tagjai, Molnár Piroska, a nemzet színésze, Eszenyi Enikő színész-rendező, a Vígszínház igazgatója, Bálint András színész-rendező, a Radnóti Színház igazgatója és Orlai Tibor producer adta át. Mellettük a zsűri tagja volt Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának és az FHB Bank igazgatóságának tagja, valamint Káel Csaba rendező, a Művészetek Palotája vezérigazgatója is.


Ismerjék meg Balázs Julit:

 

 

Ismerjék meg Keresztes Gábort:

 

 

Ismerjék meg Medvecz Józsefet:

 

 

Ismerjék meg Molnár Nikolettet:

 

 

Ismerjék meg Réti Adriennt:

 

 

Ismerjék meg Molnár Áront:

 

 

Ismerjék meg Krisztik Csabát:

 

 

Ismerjék meg Schruff Milánt:

 

 

A Prima Primissima Díj 2005-ben egészült ki a területi Prima-díjak rendszerével, 2007 óta pedig önálló díjjal jutalmazzák a fiatal kiválóságokat. Az elismerésnek öt társalapítója van, mindegyikük egy-egy önálló kategória mecénási feladatait vállalta fel. A Magyar Fejlesztési Bank a tudomány, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. a zeneművészet, a Docler Holding a népművészet és közművelődés, az Erste Bank a sajtó, az FHB Bank pedig a színház- és filmművészet terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja.

 

 

 

 

süti beállítások módosítása