Kulturális közfoglalkoztatási programot indít a kormány

Négyezer fő részvételével, 2,5 milliárd forint forintos kerettel indul a települések harmadát érintő kulturális közfoglalkoztatási program novemberben.

 

A Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) által indított program célja, hogy újító módon, kulturális és közösségi értékteremtésre, a nemzeti kultúra terjesztésére használja ki a közmunkaprogram lehetőségeit. A program megkezdését ezért széleskörű felmérés előzte meg, amelynek során 15 ezer közművelődési intézmény és önkormányzat, civil és művészeti szervezet jelezhette igényeit, javaslatait - mondta el csütörtökön Budapesten az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.


Halász János kiemelte a munkaalapú társadalom létrehozásának fontosságát, emlékeztetve arra, hogy ma már 230 ezerrel több álláshely van Magyarországon, mint 2010-ben.


A közmunkaprogram újra megtanítja dolgozni a résztvevőket, olyan tudás birtokába hozva őket, amelynek köszönhetően aztán a munkaerőpiacon is meg tudják állni a helyüket, de a korábban kulturális területen dolgozó, munka nélkül maradt szakemberek is felfrissíthetik tudásukat - jegyezte meg.

 

nmi


Halász János beszámolója szerint a kulturális közfoglalkoztatási programot a minden megyében közművelődési módszertani irodákat működtető NMI koordinálja. A kezdeményezésnek köszönhetően 3706-an jutnak munkához közfoglalkoztatottként, mellettük 160 területi koordinátor és 134 asszisztens dolgozik majd bruttó 100 ezer forint körüli fizetésért. A program csaknem 2000 partnerszervezete között éppúgy megtalálhatók a civil szféra képviselői, mint közművelődési intézmények, egyházak, önkormányzatok.


Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett: az eddigi közmunkaprogramok elsősorban mezőgazdasági és ipari tevékenységekre irányultak. Felidézte, hogy a kulturális közfoglalkoztatási programnak voltak már előzményei, a Magyar Nemzeti Digitális Archívumban vagy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál például digitalizálási és archiválási feladatokat láttak el közmunkások. Az új projekt csaknem mindegyik résztvevője képzésben is részesül, ami nagyban hozzájárulhat az elsődleges munkaerőpiacon történő elhelyezkedésükhöz - hangsúlyozta Hoffmann Imre.

 

Závogyán Magdolna, az NMI főigazgatója elmondta, hogy a résztvevőknek legalább érettségivel kell rendelkezniük, de diplomás kulturális közfoglalkoztatottakra is számítanak; a jelentkezők a munkát megelőzően 40 órás képzésben részesülnek majd.


A programban november 1-jétől már 134-en dolgoznak: megyénként 6-6, a központban pedig 16 fő - jegyezte meg a főigazgató, hozzátéve: a projektben megyénként átlagosan 230-250-en vesznek majd részt.


Halász János és Závogyán Magdolna az MTI kérdésére válaszolva elmondták: a közfoglalkoztatottak a helyi igényeknek megfelelően változatos munkákat végeznek, feladataik közé tartozhat például kiadványok gondozása, közgyűjtemények, faluházak programszervezése, adatbázis-építés vagy archiválás is.


Mint hangsúlyozták, a tapasztalatok felhasználásával a program várhatóan 2014 áprilisa után is folytatódni fog.

 

Forrás: MTI