"Nem térhetek vissza" - Jeles András nyílt levele a szombathelyi színészeknek

Jeles András színház- és filmrendező nyílt levélben szólítja meg a szombathelyi Weöres Sándor Színház művészeit.


LEVÉL A WEÖRES SÁNDOR SZÍNHÁZ SZÍNÉSZEIHEZ

 

Kedves Barátaim!

Mint valamennyien tudjátok, az eredeti tervek szerint ezekben a napokban kezdődtek volna, új, közös munkánk próbái a szombathelyi színházban.

Ez a terv azonban meghiúsult, mert egy nevetséges, anyagi természetű konfliktus a színház igazgatóját velem szemben érthetetlen és aránytalan reakcióra ragadta: úgy határozott, hogy ha én kötöm az ebet a karóhoz (szerettem volna legalább a három év előtti honorárium szintjét elérni a szerződésemben), akkor: nem kell! Nem kell a már egy év óta meghirdetett darab, nem kell a rendező, nem kell az a szellemiség, amit színműveim, pedagógiai működésem, rendezéseim öt év óta a szombathelyi színház falai között meghonosítottak, el vele! S mindez kevés fáradsággal, egyetlen pöccintéssel elintézhető.

Valamennyien tudjuk, hogy itt egy ismeretlen eredetű indulati gesztusról van szó, amely már régóta készülődhetett, hogy lehetőleg váratlanul, s ­ ha egy mód van rá, igen gorombán lecsapjon.

Ebben a helyzetben szükségesnek érzem, hogy tájékoztassalak benneteket: nem egyszerűen arról van szó, hogy most, novemberben nem kezdjük el a munkát, amelyre több, mint egy éve készülünk, hanem arról, hogy soha többé nem fogunk együtt dolgozni a Weöres Sándor Színházban! Legalábbis mindaddig nem, amíg ott Jordán Tamás az igazgató.

 

jelesa
(Ő, és mint egy nagy, sötét árnyék, a felesége, akinek lénye és működése bizonyára sok más helyen elviselhető  egy színházban azonban aligha. Sok mindent lehetne erről a dermesztő szimbiózisról előadni, amely nyomasztóvá teszi ott a légkört, és egy felnőtt ember számára egyszerűen tűrhetetlen, ­de most legyen elég ennyi.)

Nos, röviden ez a veleje annak, amit mindenképpen közölnöm kellett veletek ­ és éppen itt, a nyilvánosság előtt, hiszen ebben a dologban a közönség is meglehetősen érintve van: hogy már nem térhetek vissza. És nem egyszerűen Jordán és Tsa félreérthetetlen indulatai miatt, magam miatt sem. Megértettem ugyanis, hogy együttműködésünk öt éve alatt a békesség és a relatíve nyugodt munkakörülmények érdekében rendre megengedhetetlen kompromisszumokat kötöttem ­számolatlanul adódtak konfliktusaim Jordánnal, amelyekben tartást és tekintélyt kizárólag a hatalmi helyzete kölcsönzött neki, érvei pedig rendre a talonban tartott utolsó érv lehetőségén nyugodtak: “Ha nem tetszik, ki vagy rúgva!”

Megborzadok, hogy ennyi ideig tűrtem ennek az embernek a közelségét, fennhatóságát. És szégyellem magam, hogy kivártam, amíg félrerúg az útjából, mint egy... De hagyjuk a költészetet, és most már távolodjunk el az én ügyemtől is: rólatok szeretnék pár szót szólni, Barátaim.

Fiatalok vagytok, sokan családosak, a színház nektek hivatást, és relatíve biztos ­ bár szerény megélhetést jelent. Éppen emiatt ti nem engeditek meg magatoknak hogy kicsit is éles helyzetben Jordánnal (vagy az Igazgatónéval) szemben véleményt nyilvánítsatok. Ezért aztán a Weöres Sándor Színház csendben, olajozottan üzemel. Kuss van, nem szól vissza senki, mert itt egy évre szóló szerződések köttetnek, és már egy nem tetsző nézés miatt is veszélybe kerülhet a féltett művész­egzisztencia. Mindez érthető. Úgy is mondják: “kétszer kettő”. Csakhogy eközben (a talpon maradásért folytatott küzdelemben) szép lassan kénytelenek lesztek lemondani a nagy tervekről, az ihletett, elmélyült, szenvedélyes munka lehetőségéről, ­ aminthogy néhányan közületek már el is jutottak idáig ­ eredeti képességeitek megkopnak, elszürkülnek, az üzemszerű és örömtelen működés megtermi bennetek a kilátástalanságot. És egy szép napon felnevettek majd: nem értitek, hogy mire ment el az élet.

Én úgy képzelem, egyszer kéne csak ­ magának a közösségnek, a Társulatnak ­ radikálisnak, keménynek, igazán felnőttnek, végsőkig elhatározottnak lennie, összefogódzkodni, és megfelelő stratégiával, erős szavakkal kinyilvánítania, hogy nem tehetetlen jószágok, hanem érzékeny, öntudatos, bátran gondolkodó művészek vagytok, és ezennel lerúgjátok magatokról ezt az egész rabszolgatartó rendszert, amivé ez a szép hivatás, a színészet J. T. vezényletével a Weöres Sándor Színházban elfajult.

Utóirat: Ti, Barátaim, kirúgatásom pillanatától ­ egy­két kivételtől eltekintve ­, megszakítottátok velem a kommunikációt, elmaradt a levelezés, a Facebookon is csönd van, mintha nem is ismernénk egymást. Értem én, féltek, ennyire féltek. Ez rossz, a lehető legrosszabb. Tenni kéne valamit.

Barátsággal, JA.

 

 

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK: