Jordán Tamás válasza Jeles András levelére

Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító-igazgatója válaszolt Jeles András nyílt levelére.

Jeles András levelét itt olvashatják.

 

JORDÁN TAMÁS VÁLASZA:

 

Jeles András a kortárs film- és színházművészetünk egyik legjelentősebb egyénisége. Pályafutása során szakadatlanul jellemek megfejtésével foglalkozik, felismerteti velünk a világ nehezen kifürkészhető jelenségeit. Feltétlenül okulásomra szolgál nyílt levele, melyben mintegy lerántja rólam a leplet, tudomásomra hozza, hogy milyen vagyok valójában. Paradoxon ugyan, de az ember saját magát ismeri legkevésbé. Köszönet jár érte, hogy a hátralévő, nyilván már nem túl hosszú időmben ezzel a kibővített önismerettel élhetek.

 

jordan


Jeles levele eloszlatott egy tévhitet is. Eddig azt hittem, hogy az ajánlott honoráriumot kevesellve nem vállalt új rendezést. A levél világossá tette, hogy nem anyagi megfontolásból lépett így, hanem a döntéséhez erkölcsi, etikai szempontok juttatták. Viszont nagy empátiával, irántam megnyilvánuló tapintatból, kímélve érzékenységemet hivatkozott csak a pénzre. Ezért mindenképpen köszönet jár.


Élettársam, aki nem közszereplő, maga eldönti, hogy milyen lépéseket tesz személyiségi jogai megsértése okán.
Az ügyet a magam részéről lezártnak tekintem, a továbbiakban nem kívánok reagálni.
 
Jordán Tamás

 

Béres Attila rendező reakcióját itt olvashatják.

 

A társulat reakcióját itt olvashatják.