Csárdás! - A Honvéd Táncszínház előadása Szombathelyen

November 26-án Szombathelyen lesz látható a Csárdás! - A kelet tangója című produkció, amit az együttes nagy sikerrel mutatott már be az Egyesült Államokban és Franciaországban is.

Ajánló az előadás elé:

 

A Honvéd Táncszínház produkciója egy szerelmi háromszög történetét dolgozza fel a néptánc és a népzene nyelvén. Az Észak-Amerikában már több sikeres turnét megért táncszínházi előadáson a nézők – miközben végig követik a főszereplő szerelmespár konfliktusát, illetve egymásra találását – gyönyörködhetnek a Kárpát-medence táncainak szépségében, virtuozitásában, zenei világának sokszínűségében és gazdagságában.

A történet autentikus magyar, illetve nemzetiségi – cigány, lengyel, szlovák, román – táncok gyűrűjébe ékelve építkezik és válik teljessé a két felvonásból álló műsor végére. Úgy is mondhatjuk: Szerelem a Kárpátok alatt.

csárdás

 

Főszereplők:
Lány: Gömöri Éva
Fiú: Zámbó István
Vetélytárs: Sánta Gergő
Játékmester: Valach Gábor
Ének: Fekete Zsuzsanna

Zene: Árendás Péter, Kelemen László, Rossa László
Jelmeztervező, művészeti munkatárs: Vincze Zsuzsa
Rendező-koreográfus, művészeti vezető: Zsuráfszky Zoltán

Időpont: 2013. november 26., 19 óra
Helyszín: AGORA Művelődési és Sportház
Jegyár: 2.900 Ft