Díjjal tért haza németországi útjáról a Janus Egyetemi Színház

A Göppingeni Színházi Napok vándordíját idén a Janus Egyetemi Színház kapta.


Ötvenéves, jubileumi fesztiválra hívták a Janus Egyetemi Színházat Németországba. A Göppingeni Színházi Napok rendezvényét 1963 óta 45 alkalommal szervezte meg a város és a Németországi Színjátszó Szövetség.

 

JESz Göppingen

 

A fesztiválszervező bizottsága 1988-tól a Göppingeni Takarékszövetkezet szponzorációja révén létrehozott vándordíjat minden találkozón annak az együttesnek adományozza, amelyik folyamatos működés mellett évente új, minőségi produkciókkal lép a közönsége elé, nemzetközi kapcsolatokat ápol és színházi eseményeivel széles körben tud hatást gyakorolni.

 

A jubileumi fesztiválon a Janus Egyetemi Színház érdemelte ki a díjat és a díjjal járó 2500 eurót. A JESZ ötödik alkalommal vett részt a színházi találkozón, most a PróbaDADA című előadásával aratott zajos sikert, és a díj mellett több meghívást is kapott.

 

Korábban a színház Az Eiffel-torony násznépe, a Gyász-szív, a Lóvátett lovagok és a Pisti a vérzivatarban című darabokkal lépett fel Göppingenben. A pénzdíj értékét növeli, hogy az eddigi jutalmazottak közül csak két együttes volt nem német nyelvű: egy lengyel társulat és a magyar Janus Egyetemi Színház, holott a fesztivál történetében több alkalommal is bemutatkozott angol, francia, belga, holland, svájci, osztrák, orosz, olasz, cseh, spanyol, észt, finn, bosnyák együttes.

 

Forrás, fotó: JESZ