40 év sikerei, 20 év szerepei - Miller Zoltán az Erkelben

Miller Zoltán december 29-én az Erkel Színházban ad jubileumi koncertet. Az esten elsősorban musical slágerek szerepelnek majd, de a rock&roll-tól az opera műfajáig széles lesz a repertoár.

A koncertről és karrierről


A nagyszabású koncertet élő zenekar teszi teljessé, fellépnek családtagok, barátok és pályatársak: Mahó Andrea, Berkes Gábor, valamint táncosok. A december 29-i nagykoncert a színész pályafutásának legfontosabb állomásait jeleníti meg, aki ízelítőt ad mindenből, amit Miller Zoltán képvisel a színpadon és a magánéletben egyaránt.

 

 

gallery3

Miller Zoltánról:

 

Miller Zoltán a Gór Nagy Mária Színitanoda növendékeként kezdte karrierjét, a Grease című musicalben debütált. Láthattuk Ficsúrként a Valahol Európában című darabban az Operettszínházban, több fontos szerepet alakított a Madách Színházban, az Anna Kareninában Vronszkij bőrébe bújt, a Nyomorultakban Marius volt, az Operaház Fantomjában Raulként lépett fel. Számos budapesti és vidéki színház vendégeként is láthatta őt a közönség.

 

A színház mellett a könnyűzene is szerepet játszik az életében: 1991-ben gimnáziumi barátaival megalapították az Ördögfiókák együttest. Első körben főleg rockzenét játszottak Guns and Roses, Deep Purple, Led Zeppelin, AC/DC , később már saját dalokat is. 1995-ben Berkes Gáborral megalapították az Emberek zenekart, amelynek énekese és frontembere lett. 1995-1998 között három lemezt készítettek, amelyeken olyan örökzöld slágerek láttak napvilágot, mint a „Száz Út", "Mama", „Tábortűz", „Forog a Föld", „Süt a Nap".

 

579279 564460750290336 1256106942 n

 

 

Újra "pályakezdőként"


A színész a Nők Lapja múlt heti számában mesélt arról, hogy 2008-ban gyakorlatilag kiszállt a szakmából - ezalatt üzleti pszichológiával, life coachinggal foglalkozott. "Amikor egy multinál dolgoztam, megkérdeztük az embereket, mi az öt legfontosabb dolog az életükben, és megkértük őket, állítsák ezeket fontossági sorrendbe. A többség a társadalmi berendezkedés, az elvárások miatt azt válaszolta, hogy a család, a gyerek a legfontosabb. Aztán megkértük őket, számolják ki, mennyi időt töltöttek ezekkel a dolgokkal a héten, és akkor jött a döbbenet! Mert kiderült, hogy lényegesen kevesebbet, mint amennyit a munkával, amire kijött egy brutálisan nagy szám. Mindez nagyon jól mutatja, hogy más az, hogy mit gondolunk fontosnak, és más, hogy valójában mi mentén éljük az életünket. A Dalai láma mondta egyszer, nagyon érdekes a nyugati ember, mert képes az egész életét eladni, hogy öregkorára visszavásárolhassa azt az egészségével együtt" - árulta el.

 

Miller Zoltán azt is hozzátette, amikor 93-ban elkezdte a pályát, legalább 80%-ban a tehetség számított, a 21. században azonban a marketing az egyik legfontosabb tényező egy színész életében. "Úgy láttam, nem vagyok kompatibilis a 21. századdal. Ráadásul elég temperamentumos ember vagyok, és dafk e nem is voltam hajlandó ezzel kezdeni semmit. De mint láthatjuk, 2008 után is tovább folytak a dolgok, nem állt le a bolygó attól, hogy én otthagytam a pályát. A tendenciák ráadásul ugyanazok maradtak. Közben azért rájöttem, ezekkel a tendenciákkal nekem nem is kell foglalkoznom, a saját életemet kell élnem, és azzal kell törődnöm, hogy én hová tartok" - fejtette ki a színész.

 

Arra a kérdésre, mi hozta vissza a szakmába 2012-ben, Miller Zoltán elárulta: "Amikor az ember elkezdi saját magát megismerni, a valós igényeit megtalálni, akkor rájön arra, mihez ért. Patetikusan hangzik, de rájön arra is, hogy miért van itt ezen a világon. Én egyelőre azzal tudok igazán kiteljesedni és a legjavát adni abból, ami én vagyok, ha ezt a szakmát űzöm".

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.