Emelkedik a nézőszám a nyíregyházi színházban

Az idei évadban eddig mintegy ezer fővel, 19 ezerre emelkedett a színházbérletet vásárlók száma tavalyhoz képest, és nőtt az ebből származó többletbevétel a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.


Kovács Ferenc polgármester és Tasnádi Csaba, a színház igazgatója az eddigi évadot értékelő szerdai sajtótájékoztatón elmondta: nagyon jól indult a szezon a színházban, a teátrum társulata szeptember óta összesen hat bemutatót tartott.


A polgármester közlése szerint a 2012-től önkormányzati fenntartásában lévő, idén júliustól nonprofit társaságként működő színház átlépte a 19 ezres bérletes nézőszámot, amely ezer fős növekedést és hárommillió forintos többletbevétel jelent a 2012/2013-as évadhoz képest. A kőszínház emellett a TAO-támogatás adta lehetőséget teljes mértékben ki tudta használni, mintegy 50 millió forint értékben.


A 19 097 darab eladott bérletből 43,1 millió forintos összbevételt realizált a Móricz Zsigmond Színház, ezzel az eredménnyel - a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint - stabilizálta első helyét azon a listán, amely a vidéki városok lélekszámát veti össze az adott helyen színházba járókéval - ismertette Tasnádi Csaba.

 

sajtotajekoztato04

Tasnádi Csaba a sajtótájékoztatón (fotó: nyiregyhaza.hu)


A direktor hozzátette: a színház elfogadottságát jelzi, hogy a teátrum közösségi oldalának látogatottsága a legmagasabb volt a vidéki színházak között, ebben az összevetésben országosan a hetedik helyet foglalta el a Móricz.


A 2013/2014-es évad előadásairól szólva az igazgató elmondta, hogy az Óz, a nagy varázsló mellett Tamási Áron Énekes madár, a Tűzoltó leszel s katona, Weöres Sándor Csalóka Péter, Dürrenmatt János király és Lengyel Menyhért Lenni vagy nem lenni című darabját vitte eddig színre a társulat. Szerdán kezdődött az Anconai szerelmesek 2 olvasópróbája, a zenés vígjáték története a nyolcvanas évek végén Magyarországon, a Balaton partján játszódik. Szintén megkezdődtek Lőrinczy Attila Balta a fejbe című "shakespeare-i ihletettségű" darabjának próbái, a kortárs előadás kifejezetten középiskolai tanárok felvetésére került a bérletbe.


Elkészült a Művész Stúdió, és megkezdődött a Tiszavasvári úton - a korábbi Báthory-laktanya területén - álló, a meglévő raktározási problémákat enyhítő üzemház felújítása. Utóbbi épületet a várostól jelképes összegért bérli a színház - összegezte a fejlesztéseket Tasnádi Csaba. Az épület alkalmas a gyártóbázis majdani kialakítására is.


A karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódóan több akciót indít a társulat, többek között Mikulás-napi műsort, "vízkereszti gyerekjárást", azaz nyílt napot tartanak. Az Adj jegyet ajándékba! című országos mozgalom keretében a nyíregyházi nézők saját jegyük vásárlásakor plusz jegyeket hagynak a jegyirodában azok számára, akik nem tudnák azt megvásárolni. Anyák napjára, gyermeknapra jelentős mennyiségű jegy talált így gazdára, és a mai napig vannak érdeklődők az ajándékjegyek iránt, így az akciót az évad folyamán többször megismételi a színház - ismertette Tasnádi Csaba.

 

Forrás: MTI