Lélektől lélekig - A Miklós Tibor emlékgáláról képekben

November 25-én jótékonysági gálát rendeztek az Operettszínházban Miklós Tibor emlékére. 

Több mint 50 színész lépett fel az esten, ahol többek között részleteket hallhattunk a Sztárcsinálókból, a Nyomorultakból, az Abigélből, a Légy jó mindhalálig című musicalből és a Jézus Krisztus Szupersztárból. 

 

Az első felvonás a Rent című musical nyitó számával indult, majd Kerényi Miklós Gábor beszélt arról, hogy hihetetlen mennyi művész és színházi ember fogott össze, hogy a legendás író, műfordító és dalszövegíró emlékére létrejöhessen a nagyszabású műsor. Köszöntötte Várkonyi Mátyást, Kocsák Tibort, Jávori Ferenc "Fegyát", Simon Editet, Lőrinczy Györgyöt, Bródy Jánost, Szirtes Tamást, Somogyi Szilárdot, akik ezúttal a nézőtéren foglaltak helyet.

 

"A zenés színházból sokan élnek, de kevesen vannak, akik valóban az életüket áldozzák rá, és tudják, hogy mindez több egyszerű pénzkeresetnél. Miklós Tibornak életformája, szenvedélye volt a zene, a színház. Pályája valamennyiünknek példa arra, hogy ezt a műfajt csak komolyan lehet venni. Most, hogy itt állunk a színpadon rengeteg rég nem látott baráttal, kollégával, akkor csak azt mondhatom, hogy köszönjük szépen Tibi, hogy újra összehoztál minket... Miért ez volt az ára?" – mondta az Operettszínház főigazgatója.

 

 

20131125 OPERETT Miklos Tibor emlekest 11

 


A Somogyi Szilárd által rendezett négy órás műsorban olyan Miklós Tibor által írt vagy fordított darabokból énekeltek az Operettszínház művészei, és a hazai musical- és rockopera-játszás legnagyobb alakjai, az egykori Rock Színház meghatározó művészei, mint az Utazás, a Fame, az Egy bohém Rapszódiája, az Abigél, a Menyasszonytánc, a Légy jó mindhalálig, az Anna Karenina, a Vámpírok bálja, a Hair, a West Side Story, az Operaház Fantomja, a Nyomorultak, a Jézus Krisztus Szupersztár, a Miss Saigon vagy az Evita.

A gála képekben:

 20131125 OPERETT Miklos Tibor emlekest 34

 Vámpírok bálja

 

20131125 OPERETT Miklos Tibor emlekest 66

 Fame/Hírnév

 

20131125 OPERETT Miklos Tibor emlekest 93

 Menyasszonytánc

 

20131125 OPERETT Miklos Tibor emlekest 132

 Abigél

 

20131125 OPERETT Miklos Tibor emlekest 213

 Miss Saigon

 

20131125 OPERETT Miklos Tibor emlekest 182

Anna Karenina

 

20131125 OPERETT Miklos Tibor emlekest 143

 A vörös malom

 

20131125 OPERETT Miklos Tibor emlekest 262

 Hair

 

20131125 OPERETT Miklos Tibor emlekest 244

 A nyomorultak

 

20131125 OPERETT Miklos Tibor emlekest 285

 Sztárcsinálók

 

20131125 OPERETT Miklos Tibor emlekest 303

 Evita

 

 

 

20131125 OPERETT Miklos Tibor emlekest 351

 Jézus Krisztus Szupersztár

 

 

Akik felléptek: Andrádi Zsanett, Balogh-Bodor Attila, Barát Attila, Bardóczy Attila, Bíró Eszter, Czigány Judit, Csengeri Attila, Csengeri Ottília, Csonka András, Csuha Lajos, Dobos László, Dolhai Attila, Egyházi Géza, Feke Pál, Felföldi Anikó, Földes Tamás, Für Anikó, Gömöri András Máté, Haffner Anikó, Homonnay Zsolt, Jantyik Csaba, Janza Kata, Kékkovács Mara, Kerényi Miklós Máté, Kovács Zsuzsa, Kováts Kriszta, Langer Soma, Lukács Anita, Mahó Andrea, Makrai Pál, Mészáros Árpád Zsolt, Miklós Eponin, Muri Enikő, Nádasi Veronika, Naszvagyi Tamás, Nyári Szilvia, Polyák Lilla, Puskás Péter, Sasvári Sándor, Serbán Attila,Simon Panna, Sz. Nagy Ildikó, Szabó P. Szilveszter, Szendy Szilvi, Szolnoki Tibor, Szomor György, Ullmann Zsuzsa, Vágó Bernadett, Vágó Zsuzsi, Vikidál Gyula, Zentai András

 

Fotó: Éder Vera - Operettszínház