Eleven történet - Könyv született a Duna Művészegyüttesről

A Duna Művészegyüttesről szól Péter Márta Eleven történet című kötete, melynek bemutatóját január 14-én, 17 órától tartják a Duna Palotában.

 

Megjelent Péter Márta Eleven történet című könyve, amely a Duna Művészegyüttes és elődegyüttesei történetét mutatja be és dolgozza fel egyszerre tudományos és szórakoztató igénnyel. A táncfotókkal gazdagon illusztrált kötet az együttes felkérésére készült, a megjelentetés apropóját a Duna Művészegyüttes fennállásának 55. évfordulója adta.


A könyv kapható a Duna Palotában (1051 Budapest, Zrínyi u. 5.), a kötetet árusító boltok listája megtalálható a Duna Művészegyüttes honlapján: www.dunatancegyuttes.hu. A könyvbemutatóra 2014. január 14-én, 17 órától kerül sor a Duna Palotában.

 

Eleven tortenet borito

 

A szerző a kötetről:


„Úgy tűnik, az ember számára mindig is kihívás volt és marad egy történet, éspedig bármiféle történet elfogulatlan, hiteles rögzítése, talán mert a történetet élő mindenkori közösségre s benne az egyénre is gondolva egy meglehetősen bizonytalan, sok szempontból relatív kategóriáról van szó. Nyilván ezért van annyiféle, időtől / korszaktól és személytől függő interpretációja a dolgoknak, legyen szó akár magánjellegű, akár politikai-társadalmi súlyú, vagy egyenesen történelmi léptékű eseményről. Mégis, mit lehet tenni, mi marad lehetőségként annak, aki belefog egy történet fölfejtésébe, tudva, hogy bármelyik utat is választja, mindig újabb ösvények nyílnak előtte, újabb kényszerű döntésekkel? Mert még a legegyszerűbbnek tűnő kérdések sem olyan egyszerűek, ha tárgya eleve sokágú, többszörös nekifutású alakzat, ráadásul a lehetséges forrásanyagokat illetően történelmi okokból sem mindig egységesen kezelt időszak(ok)hoz kapcsolódik.” (Péter Márta)