Magyarországi turnén az Osonó Színházműhely

November 25. és december 8. között a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely egy 11 helyszínt érintő magyarországi turnén vesz részt az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadással.

A két hét alatt összesen 16 alkalommal mutatja be a társulat a produkciót, amelyet minden esetben közönségtalálkozó követ. Fazakas Misi és Mucha Oszkár vezetésével pedig 11 műhelyfoglalkozásra is sor kerül.

 

A turné helyszínei: Hajdúböszörmény, Debrecen, Jászberény, Gyöngyös, Hatvan, Jászárokszállás, Budapest, Szentendre, Törökbálint, Kecskemét, Hódmezővásárhely.

 

 

Osonó2


Az előadás dokumentarista jellegű, amely a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat járja körül. A társulat  magányos gyerekek, tehetetlen szülők, kiszolgáltatott fiatalok és saját maguk történeteit szőtte színházi eseménnyé.

 

 

Ahogyan a víz tükrözi az arcot - Trailer:

 

 

Képek az előadásból:

 

Osonó1 1.

 

Osonó3

2.

 

Osonó4

3.

 

Osonó5

4.

 

Osonó6

5.

 

Osonó7

6.

 

Osonó8

7.

 

Osonó9

8.

 

 

Ahogyan a víz tükrözi az arcot

 
Írta: a társulat
Szereplők: Benedek Patrik, Bilibok Apollónia, Daragics Bernadette, Kerekes-Salamon Csilla, Mucha Oszkár, Witakka Ronnachai
Technika: Szőcs Tamás
Videó: Stibál Róbert
Rendező: Fazakas Misi
 
A turné további állomásai:
 

November 30. 19:00
Ahogyan a víz tükrözi az arcot - Gyöngyös, Mátra Honvéd Kaszinó, táncterem
 
December 1. 18.00 Ahogyan a víz tükrözi az arcot - Hatvan, Ady Endre Könyvtár- Aula

December 2. 13.00
Ahogyan a víz tükrözi az arcot - Jászárokszállás, Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola tornaterme

December 3. 08.40
MŰHELYFOGLALKOZÁS- Budapest, Egyetemi Katolikus Gimnázium
15.00
Ahogyan a víz tükrözi az arcot - Budapest, Egyetemi Katolikus Gimnázium
19.00
Ahogyan a víz tükrözi az arcot - Budapest, Egyetemi Katolikus Gimnázium

December 4. 10.35 MŰHELYFOGLALKOZÁS - Budapest, Egyetemi Katolikus Gimnázium
12.40
MŰHELYFOGLALKOZÁS- Budapest, Egyetemi Katolikus Gimnázium
15.00
MŰHELYFOGLALKOZÁS- Budapest, Egyetemi Katolikus Gimnázium

December 5. 10.00
Ahogyan a víz tükrözi az arcot - Szentendre, Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskola, tornaterem
13.00
Ahogyan a víz tükrözi az arcot - Szentendre, Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskola, tornaterem

December 6. 12.00
Ahogyan a víz tükrözi az arcot - Törökbálint, Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola
15.00
MŰHELYFOGLALKOZÁS- Törökbálint, Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola
18.00
Ahogyan a víz tükrözi az arcot - Törökbálint, Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola

December 7. 13.00
Ahogyan a víz tükrözi az arcot - Kecskemét, Katona József Gimnázium- Díszterem

December 8. 18.00
Ahogyan a víz tükrözi az arcot - Hódmezővásárhely, Bessenyei Ferenc Művelődési Központ