A Pass-Port Trilógia vendégszerepel a Bárkán

December 3-án és 4-én kerül sor a Bárka Színházban a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház budapesti vendégszereplésére.

 

A Trilógiáról:


A Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatásával 2011-2012-ben egy újabb hosszú távú színházi együttműködés jött létre a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és a MASZK Egyesület között Pass-port címmel. A közös munka során három színházi előadás születik: egy a vajdasági/szerbiai életről és viszonyokról, egy a magyarországiról Szegedre és a régióra fókuszálva; a két produkció keresztmetszeteként pedig létrejön egy harmadik előadás is, amelynek segítségével további értelmezési síkok nyílnak meg.


Az első, Pass-port Szabadka/Subotica - A démonok városa című produkciót 2012 májusában a Régi Zsinagógában és a Kosztolányi Dezső Színházban láthatta a közönség, a második, Pass-port Segedin/Szeged – avagy maga az ördög című darab premierje a 2012-es THEALTER fesztiválon volt júliusban, a harmadik előadás, a Pass-port Európa ősbemutatóját is Szegeden tartották.


Az előadások előkészületi fázisában a színészek szociológiai kutatómunkát végeztek, anyagot gyűjtöttek, interjúkat készítettek, arra keresve a választ, hogyan élünk ebben a határ menti térségben és mit gondolunk a határ túloldalán élőkről, az eredményeket-végkövetkeztéseket pedig beépítik a produkciókba.


Urbán Andrással és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházzal 2003 óta működik együtt a MASZK Egyesület, a közös munka eredményeképp 2011-ig 10 előadás jött létre, amelyek közül több itthon és külföldön is rangos fesztiváldíjakban részesült.

A projekt fő támogatója a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program és az Európai Unió.

 

EDY 6421

 

 

Pass-Port Trilógia
 
Szereplők:
Béres Márta, Mészáros Árpád, Jelena Mihajlović, Mikes Imre Elek, Suzana Vuković, Csorba Kata,
Mezei Kinga, Mészáros Gábor, Seres István Pipu

Dramaturg: Antal Attila
Jelmeztervező: Pletl Zoltán
Díszlettervező: Sinkovics Ede
Zene: Antal Attila
Koprodukciós partner: MASZK Egyesület
Rendező: Urbán András
 
Forrás: Kosztolányi Dezső Színház