'Itt állt először színpadon' - A Spinoza vezetői búcsúznak Bächer Ivántól

A Spinoza Ház vezetői Sándor Anna és Véner Orsi búcsúznak a hétfőn elhunyt Bächer Ivántól.

Életének 57. évében, hétfőn elhunyt Bächer Iván író, újságíró, publicista. Az alkotót Budapesten, kórházban érte a halál - tájékoztatta az Ab Ovo Kiadó az MTI-t.

Pataki Judit szerkesztő elmondta, hogy Bächer Iván folyamatosan dolgozott, utolsó, Utóíz című könyvét éppen ezen a héten, december 4-én mutatják be az Újlipótvárosi Klub-Galériában. A kötetbe régebbi írásaiból, receptjeiből válogattak szövegeket.

Bächer Iván 1957-ben született Budapesten. Az ELTE történelem–pedagógia szakán végzett 1981-ben. 1981 és 1988 között a Móricz Zsigmond Gimnáziumban tanított történelmet, később óraadó tanár volt. 1989–től a Magyarország, 1991-től a Népszabadság munkatársa, majd főmunkatársa volt.
Szépirodalmi munkákat 1981-től publikált. Legutóbbi könyve Idegen ország címmel jelent meg. 2005-től kezdődően önálló esteken is szerepelt, ahol műveiből adtak elő részleteket.

Számos díj birtokosa, 1993-ban Gábor Andor-díjat, 2000-ben Pethő Tibor-emlékérmet és Táncsics Mihály-díjat, 2001-ben Budapestért-díjat, 2002-ben Gundel művészeti díjat kapott.

 

bachervan

Bächer Iván / Fotó: est.hu

 

A Spinoza Ház közleménye:

 

Iván ma elment! Nem volt váratlan és mégis!

Összeszorult szívvel nézzük most Orsival egymást!

Nélküle nehéz tovább elképzelni a Spinozát. 

Iván a Spinozához tartozott, a mienk volt! 

Nálunk állt először színpadon. 

Ivánt még személyesen nem ismertem, de már rég rajongója, olvasója voltam. Mikor jó 10 évvel ezelőtt a Spinoza Színház nyitott, megkerestem és mondtam, szeretném őt színpadra állítani.  Csodálkozott, mert hát ő nem színpadképes. Ő író.

Nem baj, mondtam és a színpadra vonszoltam. De azt azért magam sem álmodtam, hogy Iván ilyen sikeres lesz.  2003 szeptemberében lépett fel először a Spinozában, legelőszőr a kutya-mazurkával. Ezt azután több száz előadás követte, fergeteges sikerrel. Kritikusok jöttek-mentek és próbálták megfejteni Iván sikerének titkát. 

Mi ez?!  Iván csetlik-botlik a színpadon, fújja az orrát, hol motyog, hol kiabál, veri a széteső zongorát. És mégis sikeres?!! Igen, sikeres, mert hiteles! És mert bájos! De nem csak bájos!  Az asztalt is veri. Igen, veri, ha kell! Mégpedig helyettünk veri!  Ki fogja ezek után ezt helyettünk megtenni?! Kinek lesz ehhez bátorsága és morális tartása?  

Senkinek! 

Iván legfőbb öröksége: nincs többé helyettesünk. 

Magunknak kell az asztalt vernünk! Verni, ha kell! 

Sándor Anna, Véner Orsi