Akadálymentes Bolha a fülbe a Nemzetiben

Hallássérült nézői számára jeltolmácsolással, látássérült közönsége számára pedig narrációval játssza előadását a Nemzeti Színház a fogyatékkal élők nemzetközi napján, december 3-án.


A Nemzeti Színház ezen a napon kedvezményes áron fogadja fogyatékkal élő nézőit, számukra ezt a lehetőséget az országos fogyatékos szervezeteken keresztül is felajánlotta - olvasható a színház MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében, amely kitér arra, hogy a színház balkonjának akadálymentesített páholyaiba az egész évadban kedvezményes jegyekkel várják a fogyatékkal élő látogatókat.

 

nemzeti


A keddi Bolha a fülbe című előadást jeltolmácsolás kíséri, a látássérült nézők pedig az előadás előtt interaktív színpadbejáráson vehetnek részt, majd bevezető narrációt nyújtanak számukra. Az előadásra több mint száz fogyatékkal élő nézőt fogad a színház. A Nemzeti Színház a 2013/2014-es évad további részében is várja a teátrum előadásaira a fogyatékkal élőket - áll a közleményben.


Az ENSZ 1992-ben döntött a fogyatékos emberek (fogyatékkal élők) nemzetközi napjának megtartásáról, hogy felhívja a figyelmet a betegség, baleset vagy katasztrófa következtében fogyatékossá válók problémáira. Az ENSZ Közgyűlése által 2006 decemberében elfogadott, a fogyatékkal élők jogainak védelméről szóló egyezménytől azt remélik, hogy ez a mintegy 650 millió ember többé nem szorul a társadalom perifériájára.