Társulattá alakul a TÁP Színház - Interjú Vajdai Vilmosékkal

Átalakul a TÁP Színház: elhagyja a rossz színház eszményét, mostantól a középszerűség színházává kíván válni. Az új társulat december 3-án mutatkozik be a Lehetetlen! című varietéelőadással. Erről kérdeztük a társulat vezetőit: Vajdai Vilmost, Laboda Kornélt és Fekete Ádámot.


Ajánló a Lehetetlen! című előadás elé:

„A TÁP Színház újra megrégül. Új lendülettel felejti el a múltat és következő fejezetbe kezd.

Megújult társulattal, egyáltalán társulattal (!) aktív előadássorozatba kezdünk: hetente friss bemutatóval jelentkezünk. Várjuk egykori megöregedett és megfiatalodott közönségünk aktivitását is. Felhívjuk figyelmüket, hogy lehet újra nem járni a TÁP színház előadásaira.

Ráadásul már nem vagyunk rosszak, lemondtunk a rossz színház iránti vágyunkról. Most már középszerűek akarunk lenni. A középszer színháza leszünk, ezért is van új nevünk: Nemzeti TÁP Színház. Bízunk benne, hogy ezzel a névvel széles rétegekhez tudunk eljutni.

Ha eljön a TÁP Színház előadására, szabaduljon meg mindentől, amit eddig a színházról gondolt. Ha eljön, a vidámság a képére fagy. A szomorúság pedig az arcára oldódik.

Első előadásunk: december 3, kedd, 20:00. Jurányi. Lehetetlen!”

 

tapsz
Vajdai Vilmost, Laboda Kornélt és Fekete Ádámot kérdeztük:

 

Közel húsz éve működik a TÁP Színház, de soha nem volt még állandó társulata. Most miért vágtok bele mégis a társulatépítésbe?


vajdaiVajdai Vilmos: Mindig is társulatra vágytam, azt gondolom, hogy állandó csapattal lehet igazán jól együttműködni. Tulajdonképpen az eddigi munkáinkat is társulattal hoztuk létre, csak egy nagyon széleskörű társasággal, akik a magyar színházi élet különböző területeiről verbuválódtak. Sőt, nagyon sok nem színházi emberrel is dolgoztunk. De abban a rendszerben, amiben eddig működtünk, nagyon nehéz a színészeket egyeztetni – valahogy még össze tudunk hozni egy produkciót, viszont játszani szinte lehetetlen. Műhelymunkára vágyom, arra, hogy emberekkel megismerjük egymást és ez alapján tudjunk dolgozni. Azért is gondolom, hogy ez az időszak alkalmas a társulatalapításra, mert több szempontból szétbomlóban van a magyar színházi struktúra,  mindenhol mindenki a másik ellenében határozza meg magát, és rengeteg az állástalan színész,. Nekik munkára van szükségük, nekünk pedig társulatra. Zsámbéki Gábor idén életműdíjat kapott a kritikusoktól, és a díjátadón azt üzente a fiataloknak, hogy keressenek egy olyan mikroklímát, amelyben dolgozni tudnak. Hát mi most létrehozunk egy makroklímát, majd meglátjuk kinőjük-e magunkat mikróvá.... Anyagi biztonságot egyelőre nem tudunk nyújtani azoknak, akik hozzánk jönnek dolgozni, viszont ezt a bizonyos klímát igen... Az is motivál, hogy most állt össze egy olyan csapat, akikezt garantálják - Laboda Kornél, Fekete Ádám, és remélhetőleg itt lesz velünk Egger Géza is. Velük mindig nagyon szívesen dolgozom, és úgy érzem, hogy együtt létre tudunk hozni egy olyan közösséget, amiért ők is felelősséget tudnak vállalni.

Kornél és Ádám hogyan került a csapatba?

Fekete Ádám: Én még azelőtt találkoztam Vilivel, hogy felvettek volna az egyetemre, egy Minden Rossz Varieté előadáson. Vili megkérdezte a nézőket, hogy kinek van kedve feljönni a színpadra égetni magát, és én jelentkeztem. Mondjuk azóta egyszer sem kérdezte meg a nézőket…

Vajdai Vilmos:  Akkor is csak azért, mert tudtam, hogy ott vagy. 

Fekete Ádám: De előtte is néztem már egy csomó videót, főleg a Minden Rossz Varietéről, és nagyon érdekesnek találtam, mennyire erős és humoros tud lenni az úgynevezett „rossz” színház. Aztán elkezdtem járni a Minden Rossz Varieté próbáira, a Jövedelmező állásban pedig már dramaturgként és adaptálóként vettem részt. Vili fellépőnek is több előadásba meghívott. Kornélt pedig a Színművészetiről ismerem. Egy egyetemi buliban találkoztunk, és azt hiszem, Csáth Gézáról beszélgettünk először.

Vajdai Vilmos: ...és ide jutottatok.

Fekete Ádám: Igen, bár én mondtam, hogy soha többé nem akarok Kornéllal találkozni, de mégis összehozott minket a sors. Na jó, igazából már kezdettől fogva jóban vagyunk. És nagyon örülök, hogy különböző utakon Vili mindkettőnket megtalált, szerintem jó közösséget tudunk alkotni.

Laboda Kornél: Én két éve kapcsolódtam bele a történetbe, amikor Egger Gézával és Csillag Botonddal kitaláltuk, hogy szeretnénk egy előadást csinálni Shakespeare Periklészéből, és akkor Újvári Milán, aki a lakótársam volt, javasolta, hogy hívjam föl Vilit, mert a TÁP Színház szívesen adja a nevét különböző produkcióknak.

Vajdai Vilmos:  -hoz.

Laboda Kornél: -hoz.

Vajdai Vilmos: Te dramaturg vagy…

Laboda Kornél: Szóval szívesen rárakja ezt a feliratot.

Vajdai Vilmos: A brandet. 

Laboda Kornél: A brandet. És ezt meg is tette, sőt, még valamennyi támogatást is kaptunk a TÁP Színháztól, így meg tudtuk csinálni az előadást a Fogasházban. Innen a személyes ismeretség Vilivel. Úgy terveztük, hogy most ősszel elkezdünk próbálni egy előadást, amiben én szerzőként működöm közre. Ez végül nem valósult meg, viszont Vili felkért, hogy vigyük együtt az új társulatot.

Az új társulatnak új neve is van: Nemzeti TÁP Színház...

Vajdai Vilmos: A nemzet részének érezzük magunkat, mint a nyelvvel és környezetük lelkivilágával bűvészkedő emberek. Nem tudunk elmenni az országból, mint oly sok szerencsés honfi- és kortársunk, ezért itt kell megvetnünk a lábunkat, és mivel ehhez a nemzethez tartozunk, fontos, hogy nem egyszerűen Nemzeti TÁP Színház vagyunk, hanem Magyar Nemzeti TÁP Színház.

Fekete Ádám: Igen, bármilyen nemzeti az hülyeség lenne.

Vajdai Vilmos: Másrészt ez a szó mostanában divat. Ha lehet Nemzeti dohánybolt, akkor miért ne lehetne Nemzeti TÁP Színház is?  

Laboda Kornél: Igazából arra gondoltunk, hogy ezzel a megnevezéssel egy szélesebb réteg érdeklődését tudjuk felkelteni. A TÁP Színháznak van egy állandó, hűséges közönsége, de abban reménykedünk, hogy mostantól olyanok is eljönnek majd az előadásainkra, akik eddig még nem jöttek.

feketeadamAz ajánlótokban az áll,  hogy most már nem rossz, hanem középszerűszínházat szeretnétek csinálni …

Vajdai Vilmos: Ez csak a varietére vonatkozik. A régi varieténk elé egy kiáltványt fogalmaztunk, miszerint rossz színházat akarunk csinálni, most viszont már középszerű színházat akarunk. Ugyanis a középszerűség is divatba jött, mint a nemzeti.

Laboda Kornél: Igen. A középszerűség olyasmi, amivel nagyon sokan tudnak azonosulni. Tehát úgy gondoljuk, hogy a középszerűség senkit nem zavar.

Vajdai Vilmos: Mostantól nem rétegszínházat, hanem népszínházat fogunk művelni. Sajnos az már túlságosan hosszú név lenne, hogy Magyar Nemzeti Nép TÁP Színház, de szerintem a Nemzeti szó magába foglal mindent.

Szóval most már elvetitek a régi kiáltványotok eszméjét, hogy „a rossz színház ritka kincs, egyre ritkább, ezért meg kell becsülnünk”?

Vajdai Vilmos: Igen, ezt az eszmét már elvetjük. Mostantól divatszínház leszünk. Mindig rétegszínház voltunk, most végre ráfekszünk a divat hullámaira. 

Miért gondoljátok, hogy ettől a közönségetek is kicserélődik?

Fekete Ádám: Azt gondoljuk, hogy kiszélesedik. Azáltal, hogy a szélsőséges felől a közép irányába toljuk el az értékrendünket, az előadásaink mindkét oldalról, sőt, mind a négy, mind a hat, tehát bármelyik oldalról megközelíthetőek, befogadhatók és érthetőek lesznek.  Szerintem ez be fogja vonzani azokat is, akik eddig szerettek minket, mert ők ugyanúgy érteni fogják ezt az új hangot, mint ahogy értették a régit. Viszont egy csomóan, akik meg nem szerették a régit, most kényelmesen fogják érezni magukat, és szerintem… szerintem… szerintem…

Vajdai Vilmos: Szerintem ez itt jó, hogy szerintem. Három szerintemet szerintem kár ragozni. Szerintemes, szerintemtől, szerintem ne is ragozzuk tovább.

 
Fekete Ádám: Szerintem se.

Vajdai Vilmos: Azt is reméljük, hogy a régi közönségünk az indulásunk óta középszerűvé vált. Az értelmiség.

Az előadásaitok jellege is megváltozik?

Vajdai Vilmos: Nem, az nem változik. Az mindig remek lesz.

kornelAkkor mi az, amitől egy előadás középszerűvé válik majd?

Laboda Kornél: A lélek. 

Fekete Ádám: A mozgatórugó.

Laboda Kornél: A mozgatórugó mostantól más irányba fog mozogni. 

Fekete Ádám: Igen, de nem lesz minőségileg más, amit csinálunk, csak más lesz a mögötte álló rugó.

Laboda Kornél: A kérdés igazából az, hogy ez a minőség alatt lévő rugó, amit megváltoztattunk, ez mitől rugaszkodik el. Tehát, hogy mi az a talaj, ami a rugót tartja. A rugót ugyebár össze kell nyomni először, és a minőség nyomja a rugót, de mi tartja? Ezt csak afféle elmélkednivalónak szánnám...

Vajdai Vilmos: Mármint azt, hogy honnan rugaszkodik el a minőség a rugó által...

Most, hogy nemzeti színház lettetek, milyen értékeket szeretnétek közvetíteni? Mennyiben áll hozzátok közel „a remény színháza” ?

Laboda Kornél: Ez a fogalom is közel áll hozzánk, de úgy gondolom, hogy a biztonság a legfőbb üzenetünk.

Vajdai Vilmos: Igen, a biztonság. Úgyhogy ezt is belevehetjük a nevünkbe. Tehát mi vagyunk a Magyar Nemzeti Biztonságos Nép TÁP Színház.

Fekete Ádám: Az a fontos szerintem, hogy ne tegyük ki a nézőinket túl nagy hatásoknak. Mert ki tudja, ki hogy reagál…

Vajdai Vilmos: Vagy esetleg az is lehetne, hogy rafináltan olyan túlzott hatásnak tesszük ki a nézőket, hogy attól középszerűvé válnak, és ha netán köztük ül egy jelentősebb személyiség, azt is egyből be tudjuk terelni a középszerbe. Ilyen módon missziót is teljesítünk.

Mire számíthatnak azok, aki beülnek megnézni a Lehetetlen! című előadást?
Vajdai Vilmos: A jól megszokott varietére, megrégült formában, tehát ezúttal nem rossz, hanem középszerű lesz. És elárulok egy titkot: lehet, hogy a nézők tapsolhatnak is.


Szerző: Hegedűs Barbara / Színház.hu