Felmondott a Bolsoj zenei igazgatója

Felmondott hétfőn a sorozatos botrányoktól hangos moszkvai Nagyszínház zenei igazgatója hétfőn.

Vaszilij Szinajszkij, aki egyben vezető karmesterként is működött a teátrumban, két héttel Verdi Don Carlos című operájának bemutatója előtt jelentette be döntését, és keddtől már nem dolgozik a Bolsojban.

 

Vlagyimir Urin, a Nagyszínház júliusban kinevezett vezérigazgatója közölte, hogy sajnálattal vette tudomásul Szinajszkij felmondását, de miután beszélt vele, elfogadta azt. A 66 éves zenei igazgató nem indokolta elhatározását.

 

Vaszilij Szinajszkij 2010-től töltötte be a posztot, azt megelőzően számos zenekarnál töltött be vezető szerepet. Dirigálta a lett állami szimfonikus zenekart, majd a moszkvai filharmonikusok élére állt, 1995-től pedig a BBC zenekarának meghívott karmestereként is dolgozott.

 

sinasky

 

 

A moszkvai Nagyszínházat az utóbbi két évben botrányok sorozata rázta meg. Idén októberben kiderült, hogy több mint 100 millió rubel (majdnem 700 millió forint) közpénzt sikkasztottak el a Bolsoj és a mellette lévő Kisszínház 2011-ben befejezett felújításakor. 

 

Az évekig elhúzódó munkálatok eredményét hevesen bírálta két éve Nyikolaj Ciszkaridze, a Bolsoj volt vezető táncosa, táncpedagógus, akivel a színház - sajtónyilatkozatai miatt - júliustól nem hosszabbította meg a szerződést.

 

Ha ez sem lett volna elég, november közepén zsarolással vádolta meg a Bolsoj vezetését egy amerikai balerina, aki azóta távozott a társulattól. Joy Womack azt állította, hogy 10 ezer dollárt kértek tőle azért, hogy felléphessen. A balett-táncos nem tett feljelentést.

Kegyes Csilla, az MTI tudósítója jelentette