A szép Cerceruska - Mesebalett a Soproni Petőfi Színházban

Ősbemutatóra készül a Soproni Petőfi Színház: december 9-én láthatja először a közönség A szép Cerceruska című, Benedek Elek meséje alapján készülő mesebalettet Demcsák Ottó rendezésében.

A bemutatóra nyár óta készül a soproni színház tánctagozata. A szép Cerceruska zenéjét a magyar népzenén alapuló világzenét  játszó Neofolk együttes zenészei írták, a darabban élőzenei betét is lesz. A produkció elején és végén pedig narráció egészíti ki a táncot, a látványt, amelyet egy árnyjáték tesz még különlegesebbé.


"A mesék, népmesék a mi időtálló mítoszaink, amelyek nagyon sok mondanivalóval bírnak. Végső soron mindegyik a jó és a rossz, a fény és a sötét harcáról szól, illetve arról, hogy miként találja meg az ember a harmóniát a természettel" - nyilatkozta az MTI-nek Demcsák Ottó.

 

cerceruska4


Hozzátette, hogy A szép Cerceruska is ezt a témát járja körül, humorral, játékossággal, szerelemmel, az egymás iránti felelősség kifejezésével.


A mese főszereplői - Cerceruska, őzikévé változott húga, a gonosz mostoha és a király - megjelennek a kortárs átiratban is. Demcsák Ottó azonban még kiegészítette a szereplők sorát a tó szellemével és az udvari bolonddal. Cerceruska, az idősebb lánytestvér szerepében Tiszolczi Lillát láthatja a soproni közönség.


Olyan családi programnak szánja Demcsák Ottó a mesebalettet, amelyen szülő és gyerek egyaránt jól szórakozik. A szép Cerceruska a Harangozó-díjas koreográfus-rendező első gyermekeknek szánt munkája.

 

Képek az előadásból:

 

cerceruska1

1.

 

cerceruska2

2.

 

cerceruska3

3.

 

 

cerceruska5

4.

 

cerceruska6

5.

 

cerceruska7

6.

 

cerceruska8

7.

 

cerceruska9

8. (Fotók: Torma Sándor)

 

 

Demcsák Ottó:

A szép Cerceruska
 
mesebalett

Táncolják:

Élia, Őzike – Szalai Dóra
Cerceruska – Tiszolczi Lilla
Apa, Erdő szelleme – Lukács Levente
Mostoha, Szakácsnő – Csernus Anita
Király, Vadász – Szóka Roland
Kutya – Stánicz Zoltán
Udvari bolond, Erdő szelleme – Száraz Dávid
Csufika, Erdő szelleme – Lukácsi Laura
Tótündér, Erdő szelleme – Perovics Eszter

Zenészek: Bonyár Judit, Bergics András, Hűvösvölgyi Péter, Egervári Mátyás

Jelmeztervező: Torbán Eszter Tünde
Díszlet: Pataki András
Zeneszerző: Bonyár Judit, Hűvösvölgyi Péter
Fényterv: Kovács Ferenc
Ügyelő: Madár K. Zoltán
Rendező-koreográfus: Demcsák Ottó (Harangozó-díjas)
 
Bemutató: december 9. 14:30, 17:00

Forrás: MTI, Soproni Petőfi Színház