A magyar színházi szakmáról vitáztak Berlinben - Schilling és Vidnyánszky is felszólalt

A magyar színházi szakma átalakulásáról tartottak konferenciát vasárnap Berlinben a német ellenzéki Zöldekhez közel álló Heinrich Böll Alapítvány szervezésében.

Schilling és Vidnyánszky is felszólalt

 

A konferencia fő panelbeszélgetésén vita alakult ki Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója és Schilling Árpád, a Krétakör alapítója, művészeti vezetője között a színházak állami finanszírozásáról, ezen belül a Krétakör állami támogatásáról. Schilling megállapította, a Krétakör támogatását az elmúlt években politikai alapon csökkentették. Vidnyánszky úgy vélekedett, ez nem igaz, a pénzekről szakmai alapon döntöttek.

A vitába a több, mint száz – vegyesen német és magyar – néző közül bekapcsolódott L. Simon László fideszes országgyűlési képviselő, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke is, aki hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a színházak állami finanszírozási rendszeréből “nagyon okosan” kikapcsolták a közvetlen politikai befolyásolás lehetőségét.

Ezt követően a Nemzeti Színház igazgatója a panelbeszélgetésen úgy fogalmazott, “mindenféle színháznak van létjogosultsága”, és “fel kell oldani a görcsös igazodási vágyat, ami az utóbbi évtizedeket jellemezte". A Krétakör művészeti vezetője szerint azonban “a sérelmi vagy akár bosszú alapú politizálást” kell abbahagyni, mert az "kilengésekkel és pusztítással jár”.

 

kepp
Szabó György, a budapesti Trafó Kortárs Művészetek Háza vezető menedzsere kiemelte: “A dialógust annak kell kezdenie, aki pozícióban van”. Szerinte a színházi értelmiség harcol, és az egyik oldalon "az egzisztenciák szinte megszűntek”, a közönség pedig könnyen belefáradhat ebbe a harcba, és akkor “a kommersz világ átveszi a helyét annak, amiről a színházi világ álmodik” – mondta Szabó György, aki megjegyezte, hogy jelenleg “elég rossz a hangulat a magyar színházi szakmában”.

Sokan viszont “végre föllélegeztek”, mert véget ért a hetven évig tartó “balliberális” vezetés a kulturális szférában – tette hozzá Vidnyánszky Attila. Úgy vélte, “hosszú ideig bizonyos témák tabukérdésnek számítottak”, a hazaszeretet és a hit például lenézendő fogalom volt.

Schilling Árpád szerint a rendszerváltás óta felnőtt nemzedéknek “unalmas, nevetséges és borzasztó” az idősebb generációk megosztottsága, és “lesújtó képet mutat a közállapotokról az, hogy alapvető kérdések megbeszéléséhez el kell menni Berlinig". Vidnyánszky Attilla ezzel egyetértett, majd abszurdnak nevezte, hogy a német fővárosban vitáznak a magyar színházi szakma belső ügyeiről.

 

L. Simon szerint át kell állni a projektalapú finanszírozásra

A következő panelbeszélgetésen a színházak állami finanszírozásáról esett szó, L. Simon László mellett egy-egy német, holland és észt kultúrpolitikus részvételével. Az NKA alelnöke egyebek között elmondta, hogy az intézménynél kezdetektől fogva, vagyis már húsz éve “a szakmaiság érvényesül”, hiszen a politikusok csak adminisztratív feladatokat látnak el, a döntéseket pedig a szakmai szervezetek tagjaiból álló szakmai kuratóriumok hozzák meg. Úgy vélekedett, a finanszírozásról érdemi szakmai viták zajlanak Magyarországon, a színházak helyzetét pedig “túldimenzionálják”. Azt is megjegyezte, hogy a színházi területen “túl nagy a hisztériafaktor”, és az is jellemző már régóta, hogy “kihozzuk a problémáinkat külföldre". Hangsúlyozta: a színházak állami finanszírozási rendszere további reformra szorul, szerinte teljes egészében át kell állni a projektalapú finanszírozásra, vagyis intézmények, társulatok fenntartása helyett “értékes produkciók létrehozását és előadását” kell támogatni.

Christian Römer, a Heinrich Böll Alapítvány kultúráért és új médiáért felelős referense a konferenciát megnyitó beszédében kiemelte, gyakran alakul ki az az érzés, hogy Magyarország nemcsak politikailag, hanem kulturálisan is mélyen megosztott, és úgy feltételezi, ez akadályozza a párbeszédet. A tanácskozást éppen azért szervezték, hogy teret nyissanak a dialógusnak – mondta.

 

 

“Százéves ellentétek feszítik a magyar értelmiséget”

A színházi szakemberek és kultúrpolitikusok diskurzusát felvezető első panelbeszélgetésen Ablonczy Balázs történész, a párizsi magyar kulturális intézet igazgatója és Ungváry Krisztián történész, az 56-os Intézet kutatója cserélt eszmét az emlékezetpolitikáról és a 20. századi magyar történelemről szóló jelenlegi közkeletű elbeszélésekről.

Egyetértettek abban, hogy “kölcsönös beszédképtelenség” jellemzi a társadalmi légkört. Ablonczy kiemelte: egy felmérés szerint Mátyás király a leginkább egyöntetű tisztelettel övezett történelmi személyiség. Ahol több, mint 500 évvel vissza kell nyúlni egy “konszenzuális figura” megtalálásához, ott nagyon nagy gondok vannak – vélekedett.

Hozzátette: “százéves ellentétek feszítik a magyar értelmiséget”, és egymást kizáró emékezetkultúrák alakultak ki. “Nem tudom, hogy mi lehet az orvossága ennek a beszédképtelenségnek, talán az, hogy leülünk beszélgetni” – jegyezte meg.

A felszólalók abban is egyetértettek, hogy a történelemnek és az emlékezetpolitikának Magyarországon és a kelet-közép-európai térségben máshol is politikai legitimációs funkciója van. Ezzel kapcsolatban Ungváry Krisztián kifejtette: a jobboldalon kettősség figyelhető meg, “a mérsékeltek” például Márai Sándor, a “kevésbé mérsékelteknek” pedig Wass Albert és Tormay Cécile emlékét ápolják, "aminek az az oka, hogy a Fidesz legnagyobb vetélytársa nem feltétlenül a baloldalon van, hanem inkább a szélsőjobbon”.

 

Forrás: MTI

 

A témában bővebb tájékoztatást a Színház.net-en olvashat.