"Szívesen kísérleteznék tovább" - Villáminterjú Balázs Julival

Balázs Juli látványtervező és Keresztes Gábor zeneszerző nemrég vehették át a színház- és filmművészet ifjú tehetségeinek járó Junior Prima Díjat. Nemrég Gábort kérdezte a munkájáról Rácz Anna, a napokban pedig Julival beszélgetett. 

 

„A tapasztalat azt mutatja, hogy addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér... és még egy kicsit tovább.” 


Már lassan egy hónapja volt, mégis megkérlek, mesélj kicsit arról, hogyan élted meg a Junior Prima Díj elnyerését? 

Nagyon meglepődtem, és nagyon jólesett. Az, hogy Keresztes Gabi is megkapta, és együtt örülhettünk, még szuperebbé tette az egészet. Jó érzés, hogy elismerik a munkánkat, és nyomon követnek minket, annak ellenére, hogy az előadásaink egy része csak külföldön látható. 

Milyen állomásai vannak a munkádnak? 

Minden a tervezéssel kezdődik, elkészül egy makett és egy műszaki rajz, ami alapján a kivitelező dolgozhat. A kivitelezési folyamatot felügyelni kell, hogy minden olyan legyen, ahogy elképzeltük. Közben persze a próbák alatt történhetnek (és történnek is) változtatások, amiket jó esetben még bele lehet építeni az eredeti tervbe. Általában a bemutató előtt egy-két héttel kerül be a díszlet a színpadra, ami izgalmas pillanat mindenki számára, színészeknek, rendezőnek, tervezőnek egyaránt. Természetesen, ha szükséges még végzünk korrekciókat, egészen a bemutatóig. 

juliTe hivatalosan nem vagy a Szputnyik társulati tagja, de már elég régóta velük dolgozol. Hogyan ismerkedtél meg a csapattal? 

Mint társulat, ismertem őket korábban is, hiszen láttam előadásaikat, de az első közös munkánk egy rövid próbaidőszakos, kísérleti előadás volt, a Törmelékek című projekt a MU Színházban. Ugyanebben az évadban Nagy Fruzsinának asszisztáltam a Cseresznyéskertben, ekkor ismerhettem meg jobban a csapatot. 

Az első nagyobb lélegzetvételű Szputnyikos munkám Mainzban a Halál az Orient expresszen jelmezeinek tervezése volt. Nagyon jó emlékeket őrzök erről az időszakról, nagyon jó csapat állt össze, de fel kellett venni a ritmust. Minden színháznak megvan a saját infrastruktúrája, ezért a belső működését meg kell ismerni. Eleinte a német nyelv is nehézséget jelentett, de most már azzal sincs gond. 

Hogyan kezdesz neki egy díszlet megtervezésének? 

A munka elején szeretem sokszor elolvasni a darabot és kijegyzetelni. A színhelyek mellett leginkább azokat a pontokat figyelem, ahol a szereplők egymáshoz való viszonya átalakul, ahol egy jelenet új helyzetet teremt. Mivel általában csapatban dolgozunk, először leülünk közösen ötletelni, de az is gyakori, hogy a rendezőnek már van konkrét elképzelése, amiből ki tudunk indulni. Természetesen az anyagi keretek is beleszólnak a tervezésbe. A tapasztalat azt mutatja, hogy addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér, és még egy kicsit tovább. Például most a Reflexnél, ami egy kisebb költségvetésű előadás volt, először nagy falrendszereket találtunk ki, de be kellett látnunk, hogy erre nem lesz pénzünk. Végül épp a kényszerhelyzet ihlette azt a letisztult, gumifalakból álló teret, ami az előadás díszlete lett, ami jobban szolgálja a produkciót, mint az első elképzelés. 

Van olyan elképzelésed, amit mindenképpen szeretnél egyszer megvalósítani? 

Azt hiszem nincs egy konkrét tér, amit szeretnék létrehozni. De szívesen csinálnék egy helyspecifikus előadást, ami másfajta gondolkodást igényel, mint egy létező tér átformálása, hiszen egy adott helyszínben kell megtalálni a rejtett lehetőségeket, ráadásul a nézők helyét is szabadon lehet meghatározni. Egyébként a diplomamunkám is egy helyhez kötődött, a Fogasházhoz, ahol a belső udvar falaira vetítettünk. Szívesen kísérleteznék tovább videós technikákkal is. 

Az interjút Rácz Anna készítette

 

Forrás: Szputnyik Társulat

Usz.: Színház.hu