"Nem mindenki drukkol" - Szász János az ATV-ben járt

Szász János az ATV Húzós című műsorának vendége volt, ahol Rónai Egon legutóbbi munkáiról kérdezte.

Rónai Egon a rendezőt először a Pesti Színházban bemutatott rendezéséről, Az álomkommandóról kérdezte. Szász János elmondta: észrevette, hogy mostanában egyre inkább politizál a színház, és az ő rendezése is erősen politikusra sikerült. Az előadás többek között a hatalom és a színház viszonyát vizsgálja, és bár a Ceausescu-kori Romániában játszódik, a rendező szerint a darab ma is érvényes és aktuális. Szász János kiemelte, hogy a próbák éppen abban az időszakban zajlottak, amikor mindenki azt találgatta, mi lesz a Vígszínház sorsa, Eszenyi Enikő maradhat-e a színház élén, és hozzátette: azok után, hogy látta a társulat remek színészeit dolgozni, nem érti, "miért akarják a színházat Eszenyi Enikőtől elvenni".

 

szász jános

 

Szász Jánost idén ősszel bemutatott filmjéről, A nagy füzetről is kérdezték. A második világháború idején játszódó történet egy nehéz sorsú ikerpárról szól, akiknek nap mint nap meg kell küzdeniük a túlélésért. Magyarország idén A nagy füzetet nevezte a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjra jelöltek közé. A rendező az interjúban sokat mesélt a film két gyerekszereplőjéről, Gyémánt Lászlóról és Gyémánt Andrásról, akikkel a forgatás óta is tartja a kapcsolatot. Elmondta: a gyerekek, bár nem rendelkeztek semmilyen színészi előképzettséggel, pontosan értették, miről van szó, nem kellett őket "agyoninstruálni", hiszen maguk is szegény sorból, zűrös családi környezetből jöttek, és hamar kiderült, tisztában vannak vele, milyen az, amikor valaki nehézségekkel küzd. "Gyakorlatilag én tanultam tőlük, nem fordítva" - fogalmazott Szász János.

Rónai Egon arról is kérdezte Szász Jánost, nem érezte-e néha, hogy túlmegy egy határon, amikor a gyerekszínészeket arra kérte, vegyenek részt olyan jelenetekben, amelyekben bántják őket. A rendező elmondta, egy jelenet forgatása okozott valódi lelkiismereti problémát, amikor a nyilas rendőrt alakító Kovács Lajosnak a szerepe szerint többször is meg kellett vernie az ikreket. "Akkor saját magam is fontolgattam, hogy meddig lehet elmenni. Hiszen ezek a gyerekek nagyon egészségesek, mindig kinevettek a sok »véres« tapasz mögül felém, de azért ezek a nevetések egyre ritkábbak lettek, és lehetett érezni, hogy nekik is egyre nehezebb ezt a jelenetet eljátszani. Valóban felmerül egy súlyos etikai kérdés magammal szemben, (...) bizony néha azt éreztem, hogy ezt nem szabadna tovább csinálni" - vallotta Szász János. A rendező arról is beszélt, hogy mivel sokszor nem otthon, az íróasztal mellett találja ki, pontosan mi történjen a jelenetekben, nem minden esetben számított arra, hogy a gyerekek számára megterhelő lesz egy-egy rész, és ilyenkor megrémült. Azt is elárulta, most 9 éves fiának csak 14-15-16 éves korában fogja megengedni, hogy megnézze a filmet.

 

Az interjúban szó esett Szász János édesapjáról, Szász Péterről, aki filmrendezőként, forgatókönyvíróként, dramaturgként és kritikusként is dolgozott, és arról, mennyire nehezen fogadta el, hogy fia is a filmes pályára kíván lépni. "Dührohamot kapott, amikor megtudta. Azt mondta: »Te is ilyen akarsz lenni, mint ezek?«" - emlékezett Szász János. Arról is besélt, hogy édesapja hol csillogásban, hol mellőzöttségben élt, majd miután kiábrándult a szakmából, abbahagyta a filmezést, és elment kritikusnak a Film, Színház, Muzsikához. Félt, hogy a fia nagyon boldogtalan lesz ezen a pályán. A rendező azt is elárulta, ma már érti és igazat ad édesapjának. "Nem találok szavakat arra, hogy egy országnak mennyire nem fontos a saját filmje. Sokszor a forgatás is nagyon nehéz volt. Rettenetes körülmények között forgattunk... (...) Te egy küzdőtéren forgatsz, ülnek körülötted különböző emberek, és nem mindenki drukkol" - mondta Szász János A nagy füzet munkálatairól.

 

Rónai Egon arról a fél évvel ezelőtt tett nyilatkozatáról is faggatta a rendezőt, miszerint néha fél itthon lenni. "Néha kinézek az autóból, hogy éppen hol masíroznak a Hősök terén a fiúk, olyan kosztümökben, amiben az apámat vitték a Dunához... Szerencse, hogy végül megúszta és nem lőtték bele. Ezért gondolom, hogy nem komfortos ez az ország bizonyos szempontból" - fogalmazott Szász János.

A teljes interjú itt tekinthető meg.