Táncoló évszakok - Az Erkelben tartja premierjét a Honvéd Táncszínház

Táncoló évszakok - Népszokásaink, jeles napjaink címmel a Söndörgő együttes közreműködésével mutatja be új produkcióját a Honvéd Táncszínház az Erkel Színházban december 17-én.


A látványos táncprodukció a soknemzetiségű Kárpát-medence hagyományos táncait, dalait, öltözetét, nyelvét és nemzeti szokásait mutatja be. A magyar népszokások mellett a délszláv, zsidó, sváb, cigány hagyományokból válogatott vidám, tréfás jelenetek, lendületes táncok, vérpezsdítő zenék egy dramatikus történet köré szövődnek - közölte az együttes az MTI-vel.


Az előadás forgatókönyvét Vincze Zsuzsa, a díszletet Tóth Kázmér készítette. A Söndörgő együttes mellett az előadásban a Honvéd Táncszínház zenekarát, a Hegedős együttest is hallhatják Papp István Gázsa vezetésével. Az előadás szólista szerepeiben Hajdú Sarolta Rege és Zámbó István, a Honvéd Táncszínház Junior Prima-díjas táncosa lép színpadra.

 

tancolo evszakok

Fotó: Dusa Gábor, opera.hu


Az Operában a latin ízekkel fűszerezett karácsonyi hangversenyt Jordi Bernácer dirigálja, szintén kedden. László Boldizsár és Csáki András gitárművész mellett közreműködik a világszerte ismert Los Calchakis együttes, amelynek chilei és argentin muzsikusai a Navidad nuestra című Ramirez-darab megszólaltatását teszik autentikussá.


Az előadás előtt a világhírű szoprán, Rost Andrea árul jótékony célból teát és forralt bort az Ybl-palota előtt. Az énekesnő a karácsonyi időszakban a Bohémélet Mimijeként lép színpadra.


"Fontosnak érzem, hogy az operavilág művészei érzékenyen reagáljanak a minket körülvevő súlyos problémákra, és lehetőségeikhez mérten segítsenek a megélhetési gondokkal küzdő családoknak. Örömet adni másoknak szívet melengető érzés" - mondta Rost Andrea a felkérésről.

 

Forrás: MTI