Brestyánszki Boros Rozália: "A traumának helye van a színházban"

A Katona József Színház és a Szabadkai Népszínház közös produkciójában készült Vörös című előadásról kérdezte a darab zentai születésű író-dramaturgját, Brestyánszki Boros Rozáliát a Ványa bácsi blog. Lapszemle.

 

A Ványa bácsi blog cikkéből:

A kérdésre, kibeszélt téma-e Szerbiában, a Vajdaságban a „hideg napok” (az 1942-es újvidéki vérengzés) Brestyánszki Boros Rozália elmondta: "1942-ben magyar katonai alakulatok egy katonai razzia következtében számos szerb és zsidó polgári személyt (mintegy 3300-3800 főt - a szerk.) lemészároltak. Ez a tény soha nem volt titok, és a köztudat részét képezi Szerbiában. Viszont az 1944-45 telén bekövetkezett iszonyatos méretű megtorlás – amikor a jugoszláv partizánalakulatok többnyire bírósági perek nélkül civil magyarok és németek ellen követtek el népirtást (az áldozatok száma mintegy 30-45 ezer fő - a szerk.) – ennek ténye nagyon sokáig tabu volt. Mindenfelé lincselések voltak, vagy táborokba internálták a lakosságot és válogatott kínzásokkal gyilkolták le tömegesen az embereket. Erről évtizedeken át hallgattak az emberek. Sokan még ma is csak félve szólalnak meg, annak ellenére, hogy azért már igen sok kutató és történész foglalkozik az események felkutatásával és dokumentálásával. A Vörös az 1944-es vérengzésekre koncentrál – miközben nem kívánja figyelmen kívül hagyni annak 1942-es előzményeit" - számolt be a Vörös című darab szerzője.

 

brestyanszky

Fotó: Szilágyi Nándor, vanyabacsi.blog.hu


Brestyánszki Boros Rozália elmesélte, Máté Gábor, az előadás rendezőjének felkérésére kezdett foglalkozni a témával, és nem biztos abban, hogy a sokféle forrásból, vallomásokból mondatról mondatra összeollózott, mozaikos dramaturgiájú szöveg egyáltalán nevezhető-e színdarabnak.

 

"Be kell vallanom, akkor, amikor meghallottam, hogy enyém volna a tisztség, hogy megírjam ennek az előadásnak a szövegét az első reakcióm inkább a gyomorgörcs volt, mint a boldogság. Nagyon érzékeny téma ez, és akkoriban még kilátásban sem volt Áder János és Tomislav Nikolić közös főhajtása Csúrogon. De aztán szép lassan, a kutatásaim majd a szöveg írása közben egyértelművé lett, hogy ennek a tulajdonképpen még feldolgozatlan traumának helye van a színházban, ezzel dolga van a színháznak" - hangsúlyozta az író-dramaturg.

Brestyánszki Boros Rozália azt is elmondta, meglátása szerint eltérő módon reagálnak az előadásra a magyarországi és a szerbiai nézők. "A vajdasági emberek között is akad különbség, mert van, aki érintett – ez esetben gyakran előfordul, hogy egyeseket nagyon felkavar az előadás, felismernek egy-egy helyzetet, eseményt, ráismernek valakire a történetből –, a fiatalabb nézők között pedig akad, aki a téma ismerője és vannak olyanok is, akik szinte teljesen tudatlanul ülnek a nézőtérre és itt szembesülnek először az eseményekkel. Többektől hallottam vissza, hogy az előadás kapcsán kezdeményeztek beszélgetést a rokonokkal, és kiderült, hogy bizony a családjukban is van vagy volt valaki, aki ott és akkor... csak soha, senki sem mert beszélni róla. A szerb közönségről csak annyit tudnék mondani, hogy egyelőre nem mutat különösebb érdeklődést az előadás iránt – annak ellenére, hogy az előadást Szabadkán folyamatosan szerb nyelvű feliratozással játsszuk" - számolt be a szerző.

 

A teljes interjú itt olvasható.